Bye bye friends 17.rész

Kyung szemszög:

- Park Kyung - kaptam fel a nevem hallatán, majd remegő lábakkal beléptem a terembe. Ahogy végig néztem az asztal előtt helyet foglaló embereken csak még inkább idegesebb lettem. Rettegtem a kudarctól, de tudtam, hogy nem szabad ennyire ráparáznom, mert az csak ront a helyzeten.

- Miért jelentkeztél a meghallgatásra? - tette fel a kérdést az egyik zsűri, mire nagyot nyeltem és választ adtam a feltett kérdésre.

- Szeretném valóra váltani az álmom.

- Akkor csak a szokásos - súgta oldalra az idősebb öltönyös fickó. Most komolyan átlagosnak nevezett? De... Azzal nincs sok esélyem a szórakoztatóiparban! Sok időm nem volt ezen gondolkodni, ugyanis kezdenem kellett a számom. Igyekeztem minden tőlem telhetőt beleadni, ám úgy éreztem volt már jobb is.

- Köszönjük a produkciót. Majd értesítjük! - Kaptam meg eme szavakat a végén, majd ahogy kisétáltam Jiho már izgatottan várta, hogy mit fogok mondani.

- Felvettek, ugye? - szegezte egyből felém a várható kérdést, ám ekkor tudatosult bennem, hogy elbuktam a próbát. Hisz Neki igent mondtak, azonban én nekem meg? ,,Majd" ... Persze, mert ez olyan elragadtató nem? Legalább mondták volna a szemembe, egyértelműen. Amíg a lesújtó valóságon idegeskedtem nem is vettem figyelembe Jihot, aki a kérdésére várta a választ. Annyira felbosszantottak a dolgok, hogy mérgemben leordítottam a  fejét, pedig tudtam, hogy nem az ő hibája. Mindent összehordtam, képtelen voltam kontrollálni magam, mellyel csak hatalmas baklövést követtem el. Amint befejeztem az észosztást faképnél hagytam. Fogalmam sem volt merre megyek, bár azt gondoltam talán  futnom sem kell mert, ahogy beszéltem vele jogos lenne, hogy haragudjon és a jövőben kerüljön. Ezzel csak egy gond van. Woo Jiho túl jól ismer és ezek után is utánam jött. 

- Hé, haver! Ez csak egy kiadó volt, méghozzá egy problémás. Hisz, fél éve volt egy botrány, hogy túldolgoztattak egy énekest, nem emlékszel? Nem szabad feladnod, mert csak ők szívják meg, ha egy ilyen nagyszerű rappert csak így kiselejteznek - kezdett lelkesítő beszédébe, de én nem engedtem, hogy végig mondja monológját. Hiába próbálkozott... akkor és ott képtelen voltam elfogadni, bármit is mondott. Másodjára már sikerült lekoptatnom és kicsit egyedül tudtam lenni. Fogalmam sem volt mennyi idő telt el, mondjuk nem mintha annyira érdekelt volna. Épp elég időm volt arra, hogy mindent átgondoljak. Jiho volt mindig is az egyetlen aki mindent tudott rólam és támogatott, aki folyamatosan hajtogatta, hogy képes vagyok rá,de mégis néha teljesen kiakaszt. Örök második voltam, amióta az eszemet tudom és szüntelen az ő árnyékában álltam. Hiába gyakoroltam át megannyi éjjelt, hiába akartam jobb lenni, Ő mindig erőfeszítés nélkül learatta a babérokat én pedig csak irigykedhettem, hogy neki minden sikerül. Megvan mindene felvették, van barátnője, tehetséges és bármire képes, mégis velem lóg, aki sosem volt első önerőből.

- Mégis mi a francért barátkozik velem?! - ordítottam el magam mérgemben, amire az eddig földön totyogó madarak ijedtükben felszálltak. Szerencsére nem volt sok ember arrafelé amerre, így akkora idiótát nem csináltam magamból. Mikor kiértem a folyóparthoz leültem közvetlen a víz mellé és a lábaimat felhúzva figyeltem, ahogy néha 1-2 hajó elhalad. Amíg ott ültem egy naplementét is végig tudtam nézni és a kérdések csak felhalmozódtak a fejemben.
- Kölyök, így meg fogsz fázni – nyitotta ki mellettem kemping székét egy idősebb horgász sapkás férfi. –  Miért ücsörögsz itt egymagadban?

- Ma voltam egy meghallgatáson és elbuktam és lehet a legjobb barátomat is elveszítettem, mert elegem lett, hogy ő mindenben jobb és én semmire sem vagyok képes – öntöttem ki a szívem. Nem is értem miért adtam ki magamból, hisz nem is ismerem ezt a fazont, mégis valami azt súgta megbízhatok benne. 

– Figyelj kölyök! Ne azon elmélkedj, hogy mid nincs! Azon gondolkodj, hogy mihez tudsz fogni azzal, amid van!

- De már belefáradtam, hogy bármiről van szó Jiho mindig mindenben legyőz.

- Ilyen hozzáállással nem is csodálom – kacagott fel, majd összekócolta a hajam. – Ha meg sem próbálod már vesztettél, és esélyt sem adsz annak, hogy elérd a céljaid. Én semmi mást nem tudok tenni csak szurkolok. Az álmaidat neked kell valóra váltani, de akkor eszedbe ne jusson feladni – adta jó tanácsait és elérte a amit akart, mert most ismét felébredt bennem a versenyszellem és úgy éreztem képes vagyok rá.
- Kyung… Kyung merre vagy? – hallottam egy rekedtes hangot a távolból. Száz közül megismerném, de még is mit keres itt? A hang irányába siettem és teljesen ledöbbentem.
- Minji! Neked pihenned kéne, hisz lázas vagy – rohantam oda és átöleltem. Ahogy megérintettem éreztem, hogy nagyon forró. – Miért vagy ilyen buta?! Veszélyes így kinn lenned!
- Csak nem gondoltad, hogy a legjobb barátomat magára hagyom?

Minji szemszög:

Kyung győzedelmét követően úgy döntöttem hazamegyek, mert nem éreztem magam valami fényesen. A padtársam ma nagyon rossz színben volt és nem lenne szerencsés pont akkor elkapni valami betegséget, amikor másnap a barátaimat kell támogatnom. Kivételesen nem kísért haza senki, mert erősködtem a két lükénél, hogy fontosabb a gyakorlás. Szerencsére, most az egyszer hallgattak rám, ám valami miatt úgy éreztem mindjárt összeesek. A hazafelé vezető út sokkal hosszabbnak tűnt mint amekkora valójában, s mikor hazaértem már minden bajom volt.
- Minji! Rémesen festesz – sietett hozzám édesanyám,majd megállapította lázam és szigorú hangnemben az ágyba parancsolt. Francba, jobbkor nem is lehetett volna! – idegeskedtem, de semmit sem tehettem. Amint tudtam inkább megpróbáltam pihenni. Semmiképp sem akartam szólni Jihonak, mert akkor biztos, hogy nem tudna koncentrálni és nem tudnám megbocsájtani, ha miattam nem vennék fel. Sajnos azzal nem számoltam, hogy másnap reggel anyu leadja neki a drótot, így volt miért izgulnom. Folyamatosan az időt figyeltem, majd mikor eljött az idő felhívtam Jihot. Sok szerencsét kívántam és nem is zavartam sokat, bár valójában szívesen beszéltem volna még. Próbáltam kicsit elterelni a figyelmem így egy sorozat nézésébe kezdtem. Nem kellett fél óra és már azon kaptam magam, hogy a telefonomat szorongatva, tűkön ülve várom az eredményt. Egy óra elteltével kijelezte a mobilom a bejövő hívást és én nem tétováztam a telefon felvételével.Siker! Annyira boldog voltam, egy kő esett le a szívemről. Természetesen Kyungról sem feledkeztem meg, bár ha Jihot felvették, akkor Kyungot miért ne?  Igaz nemsokára úgy is megtudom, hisz Nacseo azért tette le mert a haverkánk most jött ki – gondoltam, ám nem hívtak olyan hamar mint azt reméltem. Bíztam benne, hogy nincs semmi, baj ám barátom újabb hívása már nem volt olyan örömmel teli. Kyung nem járt sikerrel és Jihot hibáztatta… még is mi lelte? Minden esetre Jiho azért nem tud mégsem meglátogatni, mert meg szeretné, őt keresni mielőtt még valami baja esik. Nekem sem kellett több egyből öltözni kezdtem, hogy segítsek a keresésben ám a bátyám megállított. 

- Ugye vágod, hogy lázasan nem kéne mászkálnod? – támaszkodott az ajtófélfának az utamba állva.
- Ugye tudod, hogy nem érdekel? – próbáltam félre lökni, azonban nem voltam erőm teljében. – Ha hazaértem mindent elmagyarázok, kérlek engedj!
A sokadik próbálkozásomra nagy nehezen sikerült kijutnom a lakásból és elindultam a legjobb barátom keresésére, bár fogalmam sem volt merre keressem, így csak egy random irányba elindultam. Valóban nem volt a legszerencsésebb így kijönni a lakásból, viszont Kyung és Zico az a két ember, akikért képes vagyok bármire. Órákon át tartó keresésem, azonban mégsem volt felesleges, mert a Han folyó partján.
- Még is hogy várod el, hogy ölbe tett kézzel várjak, amikor csak úgy összeveszel Jihoval és felszívódsz? Idióta! –ütöttem gyengén a vállába és teljesen neki dőltem. – Annyira elfáradtam – suttogtam neki és kimerültségemnek hála a karjai közt álomba merültem. ~

Bye bye friends 16.rész

Zico szemszög: 

Eljött a nap, amire már oly régóta készültem. Mióta erre vártunk, és most kiderül, elég tehetségünk van-e ahhoz, hogy egy nagyobb cég gyakornokai lehessünk. Már a hajnali órákban fenn voltam, és izgatottan vártam a délután három órát, amikor majd engem szólítanak és meg kell csillogtatnom a tudásom. De még csak reggel volt, ezért az utolsó pillanatokat is kihasználhattam a dalok átnézésére. Miután átnéztem mindent, és elraktam a szükséges dolgokat a táskába, elindultam Mimi elé. A kapu előtt álltam, de ő még nem jött ki. Furcsa volt, hogy a szokásosnál többet késett, ezért felhívtam, de Mimi helyett az édesanyja hangját hallottam. - Szia Jiho! Minji belázasodott, majd csak jövő héten megy iskolába, ha ezért hívtad fel – magyarázta. Ezt követően, pedig elmondtam, hogy valamikor meg szeretném látogatni és el is köszöntem. Az iskolába beérve Kyunghoz mentem beszélgetni, aki elég kimerültnek látszott. Az órák csigalassúsággal teltek és rengetegszer lepergett az agyamban mindenféle szituációban, hogy milyen is lehet a kiadó emberei előtt állni. Meg kell mutatnom, hogy igen is ott a helyem! De mégis… annyira tartok tőle. Ha nemet mondanak, mi lesz? Francba, hogy Pufi is most nincs itt! Jobb ha leírom neki, amiket ma vettünk. Ahogy végeztem a kis papíros teleírásával, egy sóhaj kíséretével az ablak felé fordultam és bambán néztem a kilátást. Essünk már túl rajta! Annyira rossz ez az időszak. Történelem óra következett, amin a tanár mindig pontosan 8 percet szokott késni. Hogy miért teszi ezt, fogalmam sem volt, azonban nekem ez nem probléma. Folyton a meghallgatás miatt idegeskedtem. Mi történik, ha elbukok? Lehet sosem fog sikerülni az álmom? - ugrottak fel kérdéseim, viszont elkönyveltem, hogy jobb ha majd csak akkor aggódok, ha túl voltam a délutánon. 

Kyung szemszög:

Már csak pár óra választ el és kiderül mire vagyok képes. Szeretném végre megmutatni, hogy én több vagyok és szeretnék egy kis hírnevet. Jihoval már nem kis ideje ezt szerettük volna, nem szabad hibáznunk. Őt figyelve igen gyötörte mi is vár ránk, bár én sem voltam a legnyugodtabb. Minji sem jött ma iskolába és azért ez nem valami jó számunkra. Nacseo barátom biztos kevésbé izgulna, ha Őt ölelgethetné. Az utolsó óra következett és az órát bámulva figyeltem minden egyes másodpercben az óramutatót. Teljen már le... Essünk már túl rajta - mondogattam magamban, majd végül a csengő hangjára felpattantam székemből, akár csak Jiho és kiviharoztunk a teremből. A meghallgatásra busszal mentünk és mialatt várakoztunk a megállóban Jiho telefonja megcsörrent. Minji kereste és láthatóan szüksége volt rá, hogy legalább hallja a hangját, hisz apró mosoly szökött arcára és nem tűnt annyira feszültnek.

Zico szemszög:
A várakozás alatt a telefonom zenélése törte meg a csendet, majd mikor megláttam ki is szeretne velem beszélni boldognak éreztem magam.
- Szia Jiho! Sajnálom, hogy nem tudtam ma menni, csak anya megtiltotta, hogy lázasan elmenjek iskolába...kérlek... ne haragudj miatta - hallatszott rekedtes hangja.
- Jaj ne butáskodj! Hogy tudnék ilyen apróság miatt haragudni? Az a fontos most, hogy hamar felépülj! Ha szeretnéd meghallgatás után átmegyek, jó? - ajánlottam fel, amit jó ötletnek tartott. A vele való beszélgetés miatt gyorsabban tellett az idő és ide ért a busz, ám ennek ellenére tovább beszélgettünk egészen addig amíg az épületbe nem értünk. Elbúcsúztunk, majd szerencsét kívánt nekem. A recepción megérdeklődtük hányas teremben lesz a meghallgatás majd a sok-sok ember mellé helyet foglalva vártuk a sorunkat.
- Woo Jiho kérem fáradjon be - hallatszott az én nevem egy óra elteltével. Egy nagy sóhaj kíséretében bementem az ajtón ahol egy teremben az asztaloknál öt ember ült asztalukon pedig egy-egy pohár víz illetve rengeteg papír.
- Kezdheti - fogta rövidre a zsűri mondandóját én pedig az egyik dalom előadva vártam mi következik. Kaptam hideget meleget végül pedig az öltönyös férfi aki a tollát forgatta kinyögte, hogy felvéve. Egy kő esett le a szívemről, majd miután a gyakornoksággal kapcsolatos papírokat megkaptam és aláírtam boldogan csörtettem ki és örvendeztem Kyungnak. Nem sokra rá őt is behívták, ameddig én felhívtam Pufit közölve neki az örömhírt és boldogan beszélgettünk, ám ezzel még nincs minden meg. A szerződést elolvasva a próbák, a plusz órák és a tagdíj nem valami olcsó. Szereznem kell munkát az iskola mellett, ha maradni akarok. Nyílott az ajtó és Kyung sétált ki. Vajon ő hogy szerepelt? ~

Bye bye friends? 15.rész

Másnap...

Kyung szemszög:

    A tegnapi nap, miután felkelt Min úgy érezte már jobban van, ezért haza ment. Elkísértem, majd a nap többi részét gyakorlással töltöttem.

 Az órákon is csak próbáltam minél ütősebb szöveget kitalálni és úgy éreztem fel vagyok készülve. Jiho úgy döntött rögtönözni fog, szóval nem nagyon verte nagydobra, meg inkább a meghallgatásra készül. Várjunk... Mikor is van a meghallgatás? Előkaptam a mobilom és a naptár megnézése után fogni kezdtem a fejem. Basszus...De hisz az holnap van . Jó nyugi Kyung. Sikerülni fog...remélem, viszont ha már ennyit izgultam a verseny miatt mindent bele kell adnom. Min is elkísért, ami nagyon jól esett. Ha ő ott van, mindenképp a legjobbat kell kihoznom. A suliban jó páran vannak, akik híressé szeretnének válni és elég magas az elvárás. Lassan gyülekezni kezdett a tömeg a kosárpályán ahol az egész lesz. A fiúk már épp a hangosításon és a mikrofonokon dolgoztak, amíg a versenyzők nagy része gyakorolt. Nagyon izgultam velem ellentétben Jihoval . Ő csak gondtalanul beszélgetett Minjivel.

- Hé, Kyung! Hahó! Ezen a bolygón vagy még - böködte valaki meg a vállam, mire hátrafordultam láttam, hogy Min szólítgat.

- Bocsi kissé elkalandoztam.

- Vettem észre - mosolyodott el. - Csak szerettem volna még sok szerencsét kívánni.

- Köszönöm, nagyon kedves tőled, hogy... - magyaráztam, azonban félbeszakított Nacseo barátom.

- Nem akarok közbevágni, de kezdünk és te vagy a második. Bocsi Min, neki most velem kell jönnie. 

Ezzel el is kezdődött az első forduló . A zsűri minden négy kinevezett gyerek volt akik négy fordulón át döntötték el, hogy az adott fordulóban ki a párbaj nyertese és vesztese . Az első körben egy elég amatőr ellenfelet kaptam aki úgymond eldadogta az értelmetlen valamiét így simán tovább jutottam. Jiho is könnyen vette az akadályt. A második játszma már húzósabb volt, de mindketten eljutottunk a harmadik megmérettetésig ami előtt pedig egy rövid szünet következett , amíg a versenyzők fújnak egyet. Idő közben megjelentek a suli kevésbé kedvelt diákjai. Igazából őket nem nagyon látni , mivel mindig lógnak és ha bejönnek is csak kikezdenek a többiekkel . Az ilyen barmok egyike esett neki Jihonak is az étkezdében. A harmadik forduló után elérkezett a várva várt döntő. Most kiderül , hogy ebben az évben ki a suli legjobbja . Négy versenyző és egy nyertes. Lelkiekben szurkoltam ,hogy Jiho vagy én nyerjem el a címet , mert még is a legjobb barátom . Minden a legnagyobb rendben ment egészen addig amíg meg nem láttam , hogy az egyik rohadék el nem kezdi piszkálni Mint  és mikor ő próbálta megvédni magát akkor felpofozták. Rettentő ideges lettem és nem érdekelt semmi. Inkább elvesztem a versenyt és inkább üssön engem , mint hogy bántsák Őt. Leraktam a mikrofont és nekiestem annak a szemétládának. 

- Még is hogy képzeled , hogy egy ártatlan lányra kezet emelsz?! - ordítottam torkom szakadtából . Épp egy hatalmasat akartam behúzni neki , de valaki visszafogott hátúról. 

- Köszönöm , hogy megvédesz, viszont az erőszak nem segít - hallatszott lágy hangja én pedig hallgattam rá. 

- Mivel az egyik versenyző félbehagyta műsorát őt kizárjuk. Csak négyig van megengedve, hogy itt legyünk nincs idő ilyenekre  - jelentette be az egyik zsűri .

- Tiltakozom - csattant fel Jiho. - Mi az hogy kizárják?! Akkor inkább átadom az én lehetőségem. Nem azért hagyta félbe, mert olyan kedve volt. Vegyék úgy, hogy én kiszálltam, vagy mintha én tettem volna és az én időm helyett ő újra próbálhatná.

- Tényleg átvállalod ? - kérdezte a zsűri.

- Jiho , Ne! - mondtam , de mintha a falnak beszéltem volna.

- Igen .
Nem akartam , hogy miattam Jiho elveszítse a lehetőséget, de a barátocskám ragaszkodott hozzá, hogy újra előadjam.
- Én nekem nem volt fontos amúgy sem, te pedig sokat gyakoroltál, meg barátok vagyunk, ez a legkevesebb - mondta, majd feltolt a színpadra. Újból nekikezdtem a szövegelésnek . A végső produkció után pedig elvonult a zsűri tanácskozni. 
- Meg vannak az eredmények - jelentette ki végül az egyik szervező. Mivel Jiho-t zárták ki helyettem, így már garantált a bennmaradt versenyzőknek a dobogós helyezés. A harmadik helyezést az egyik osztálytársam nyerte el. Már csak egy névnek kell elhangzania és kiderül nyertem-e vagy sem. És eldőlt. Enyém a cím, mint év rappere. De miért? Jihonak kellett volna nyerni, de a hülyéje átvállalta a dolgot.
Min, és Mimi egyből odajöttek gratulálni és nagyon boldogok voltak.
- Jiho. Neked kellett volna...
- Csitt! Megérdemelted. Mit szólnál ha megünnepelnénk egy pizzázással - karolt át . 
- Lazzíts!Jó voltál - magyarázta Minji is. Hát ha ők mondják, végül is mindig is erre vágytam, hogy végre ne csak a második meg harmadik helyeken kullogjak. Ezzel letudtuk a versenyt és már izgatottan vártuk a másnapot,mikor egy komoly kiadónál próbálunk szerencsét. Hogy sikerül-e ? Majd kiderül...~ 

Remélem megszántok majd véleményekkel.:)

Bye bye friends? 14.rész

Kyung szemszög:

Reggel mikor még félig aludtam éreztem végigsiklani egy apró kezet rajtam. Hirtelen ez abba maradt.
- Miért hagytad abba? – nyöszörögtem álmosan. Nem kaptam választ, ekkor fél szememet kinyitva néztem mit csinál a kisasszony. Épp háttal fordult nekem. Hátúról átöleltem vékony derekát és visszaaludtam, gondolván, ha azt hiszi, álmomban csinálom, akkor nem veszi zokon.  Dél körül mindketten ébredezni kezdtünk. Min már nem tűnt annyira sápadtnak.

- Jó reggelt! – mosolygott aranyosan.

- Viszont. Hogy érzed magad? Hozhatok valamit? – motyogtam és hangomon még rekedtes volt.

- Nem kell, jól vagyok teljesen. Szerintem hétfőn suliba is megyek már. –pattant fel az ágyból.

- Még mit nem! Addig itt maradsz, amíg tökéletesen nem leszel. Ki kell magad pihenned.

- De még a lányokkal is lesz próbám… És biztos a tesóid se nézik jó szemmel, ha itt vagyok, még azt gondolják, hogy mi…

- Jaj, nyugi! Nem lesz, semmi gond te csak koncentrálj arra, hogy meggyógyulj. Ennyi idő alatt ilyen erős láz nem múlik csak el. Most pedig lázmérés, és ha 37.5 felett lesz, akkor te ki nem teszed innen a lábad – jelentettem ki .Leolvastam a kis műszert, amely 38.0-t mutatott. – Úgy látszik, ma kényszer szobafogságot kapsz. – Tartottam felé. – Hozom is a ételt és a lázcsillapítót…- ezzel ki is viharoztam.

Min szemszög:

Ebédidő lehetett, amikor felkeltünk. Már sokkal jobban voltam a tegnaphoz képest, de még mindig nem voltam a régi. A Kyungal való kis beszélgetés után ő kiment és a lelkemre kötötte, hogy ma semmiképp se menjek el innen. Idő közben Kyung telefonja megcsörrent.

- Park Kyung telefonja. Jelenleg nincs itt, de ha fontos átadod, amit szeretnél mondani neki. 

- Kyung haverja vagyok, mond meg neki, hogy hívjon vissza vagy valami. Ma van a leadási határidő a suli mögötti rap verseny jelentkezésének. Ha nem hozza, a papírt sajnos nem indulhat. – magyarázta a számomra ismeretlen személy.

- Rendben. Mindenképp átadom. - tettem le a telefont.

Nem sokra rá visszatért egy nagy tálcával, amely tele volt mindenféle kajával.

- Igazán nem kellett volna ennyit fáradoznod. – néztem gyönyörű barna szempárjába.

- Csitt! Annyit fáradozok, amennyit kedvem tartja. Mondjuk nem volt fárasztó meg segített a nővérem is.

- Ha te mondod… Amúgy keresett egy haverod. Mondta, hogy ma van a rap verseny jelentkezésének határideje. Szerintem siess, ne hogy lecsússz.

- Nem számít… majd indulok a következőn. – hajtotta le a fejét.

- Szó sem lehet róla! Elmész!

- De mi lesz veled? – nézett aggódva.

- Jaj, most egy szobába rohadni egyedül is tudok. Úgy is csak aludnék most ne, hogy emiatt elpazarolj egy lehetőséget. – ekkor felálltam majd a szekrényéből ki vettem, amit találtam ruhát és az ágyra szórtam. – Öltözz át és indulás! Addig, ha nem baj lefürdök.

- Ha így szeretnéd. Nyugodtan fürödj, meg ki van, akasztva egy vörös törölköző azt tudod majd használni. Meg a szekrényből vehetsz ki valamilyen ruhát , de ha nem jó, akkor még a nővérem esetleg tud adni. Na de én akkor indulok vigyázz magadra!

 - Szia! Te is. – Pusziltam arcon, majd mindketten mentünk a dolgunkra. Ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem tegnap bevenni a gyógyszerem. De most nincs nálam és nem tudok elmenni érte. Még ha ki is surrannék amíg Kyung elmegy, hogy találnék haza? Inkább nem idegeskedtem ezen, hanem megettem azt a finomságot, amit behozott Park Kyung.  Talán még kicsit kibírom a bogyók nélkül. A szobában többször is megszédültem. Ezt okozhatta és az, hogy nem vettem be az állandóm. Eléggé megszomjaztam ezért lementem a hűtőhöz kivenni egy kis vizet. Mikor visszafele Kyung szobaajtaja előtt kijött rajtam minden. Elvesztettem az egyensúlyom majd a földön kötöttem ki. A szempilláim egyre csak nehezedtek és szép lassan becsukódott a szemem. Még hallottam, ahogy a pohár, ami nemrégiben a kezemben volt összetörik majd mozdulni sem tudtam.

Kyung szemszög:

Sokat jelent nekem a rappelés de Minnél nem fontosabb. Mivel rám parancsolt, hogy menjek nem volt választásom.  Meg akartam kérni a testvéreimet, hogy figyeljenek rá, de ők is épp készültek valahova.  „Csak ne legyen baja.” – mondogattam magamban. Igyekeztem minél gyorsabban lerendezni a jelentkezést. A lehető legelőbb vissza akarok érni hozzá. Visszafele már szabályosan baktattam.  – Talán otthon nem történhet vele semmi rossz.  – próbáltam magam nyugtatni. Benyitottam a lakásba majd felfutottam a lépcsőn. A szobaajtó előtt ott feküdt Min. Teljesen pánikba estem és nem tudtam mit tegyek.

- Min! Hahó! Válaszolj, kérlek! – csuklott el a hangom majd magamhoz öleltem. Felkaptam és az ágyra raktam. A zsebemből előrántottam a telefonom és kétségbeesetten a legjobb barátom számát tárcsáztam.

- Segíts…- csak ennyit bírtam mondani.

- Mi történt? Hol vagy? – kezdett el kíváncsian kérdezgetni.

- A részleteket később. Gyere, át kérlek. - nyöszörögtem és próbáltam nyugodt maradni, ami nem igen sikerült. Letettem a telefont majd a kezemet tördelve vártam Jihot. Észrevettem, hogy a törött pohár kissé megkarcolta puha bőrét, amit bekötöttem, amíg vártam Nacseora.Kis időre rá Minjivel karöltve betoppantak.  Elmeséltem a történteket majd közösen gondolkodni kezdünk, mi legyen.

- Kórházba kéne vinni. 

- Nem lehet, hogy nem vette be az állandó gyógyszerét? – kapta fel a fejét Minji.

- Az megeshet.  Mi lenne, ha Mimi elmenne megkérdezni Min anyját hogy elvitte-e a gyógyszereket? – vetette fel az ötletet Jiho.

- Ez nem rossz ötlet. Amúgy is úgy tudja, hogy nála van.

Minji szemszög:

- Akkor szerintem el is indulok. Bármi van, szóljatok. -  Léptem ki az ajtón és futottam egyenesen Min háza fele. Szedtem a lábaim, ahogy csak tudtam, hogy minél előbb gyógyszerhez jusson a barátnőm.  Mikor odaértem a ház elé kis időre megálltam. Kifújtam magam a nagy rohanás után majd becsengettem.
- Szia Minji! Mi járatban? – nyitott ajtót Min édesanyja és kedvesen mosolygott.

- Azt szeretném megkérdezni, hogy nem-e hagyta itt Min a gyógyszerét?–érdeklődtem.

- Megnézem. Addig nyugodtan ülj le a kanapéra. – indult el keresgéli.

- Meg is van. – jött ki a kis dobozzal. - Azért nem örülök neki , ha itthon hagyja. Még elájul. Ha esetleg ez történne van ahhoz is orvosság. Odaadom hátha kell. - átvettem és megköszöntem a segítséget. Vissza fele is rohantam. A nagy sietség eredménye egy szép kis ütközés lett. Egyből elnézést kértem ekkor pedig eltátottam a szám , hogy kivel találkoztam. 

Kim Yookwon

- Yookwon? - kérdeztem rá , bár egyértelmű hogy ő volt.
- I-igen. - vakarta a tarkóját. - Úgy látszik megint összefutottunk. 

- Szó szerint. - mosolyodtam el. Ekkor valaki hátúról meglökött... Szerencsémre Yookwon elkapott és megmentett egy hatalmas hasra eséstől. 

- Jól vagy? - nézett rám aggódva ,mire aprót bólintottam. Ekkor egy fényképezőgép hangját hallottuk .

- Ha ezt a képet Jiho meglátta örökre megutál. - kacagott fel. - És végre megkaphatom ami nekem jár.

- Soojin? Ugye nem csinálsz semmi butaságot? - kérdeztem félve.

- Dehogy. Csak megmutatom a 'volt' barátodnak hogy mit csinálsz a háta mögött.

- Hiszen csak valaki hátúról meglökött és ő elkapott. - magyarázkodtam. 

- Az mindegy a képen más van . Végre lerázhatlak te fruska már úgy is elegem volt hogy az én édesemen lógsz. - kúszott önelégült vigyor az arcára. Kétségbeesetten bámultam a fényképezőgépet , de nem tudtam volna kivenni a kezéből. Magasabb nálam . A srác akivel már másodszor botlunk egymásba ez idő alatt megpróbálta lefogni. Kis időre sikerült amíg kiszedtem a kezéből a gépet. Kitöröltem a képeket és leraktam az útra a kamerát.

- Én kinyírlak. - pufogott és elkezdett kapálózni. Yookwon biccentett a fejével jelezve , hogy menjek. és így is tettem...~

Zico szemszög:

    Mialatt vártuk Pufit beszélgetni kezdtünk.  Sok unalmas sablontémákkal 

ütöttük el az időt , bár az egyik kérdésemnél eléggé meglepődött.

- Mikor fogsz már összejönni vele? 

- M-mármint Minnel?! M-mi csak barátok... - nyöszörgött.

- Kyung mást etess a hülye is látja , hogy tök egymásba vagytok bolondulva. - Erre elkerekedtek a szemei.

- Megjöttem. - Rontott be Mimi és egyből ellátta az ágyon fekvő lányt.

 - Most már minden rendben lesz. Innen már egyedül is elboldogulsz? - Fordultam Kyung felé.

- Persze. Jiho nem rég nyílt egy hip hop bár majd elmegyünk? 

- Ez kérdés?  Még szép.  De most lépünk . - Pattantam fel. Úgy gondoltam jobb ha kettesben hagyjuk őket. Meg szeretnék még a meghallgatás előtt Minjivel lenni. Úgy döntöttünk elsétálunk egy kevésbé forgalmas helyre . Órákig beszélgettünk a nap pedig szépen lassan lement és besötétedett. 
- Hamarosan haza kéne mennem. - fordult hozzám Mimi.
- Kár , még jó veled lenni. - Gyönyörű szemeivel az enyémbe pillantott amitől mindketten elmosolyodtunk. 
- Holnap úgy is találkozunk. - Mondta és elindultunk a lakása fele...~ 

[Sorry mindenkitől hogy csak most van új rész , de a gépem háromszor törölte ki ezt a részt (biztos nem tetszett neki XD ) . A következővel vigasztalásképp sietek . Kérlek szépen írjatok véleményt . (Jó mondjuk anélkül is tudom hogy ez a rész nem lett a legjobb )]