Bye bye friends? 2.rész

Bye Bye friends?

2. rész

Zico szemszög:

Ebéd közben tervezgettük a holnapi meghallgatásnak a részleteit. Izgatottak voltunk és mindenki lelkesen vetette fel a jobbnál jobb ötleteket. Vicces volt, mert mindenki mást mondott, de volt sok közös terv is. Szokásomhoz híven megmutattam a mai órákon alkotott irományaimat is amik nagyon megfogták a többieket. Egyszer csak bökést éreztem a jobb vállamon. Megfordultam, amikor egy felsőbb éves nagydarabbal találtam magam szembe. Nem is tétovázott sokat belekezdett a mondandójába:

- Na figyelj ide te töpszli! Vagy most azonnal elhúzol, a kis csipet-csapatoddal vagy különben átrendezem az arcod úgy, hogy még anyád se ismer fel. Felfogtad?! – az ordibálása közben megfogta a pólómat és maga felé húzott ingerülten.

- Mi károd származik abba ha mi itt eszünk?- kérdeztem nyugodt hangon, de belül már mikor kiejtettem a számon a szavakat tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége .

Erre a válaszul jó pár ütést kaptam,  majd végül egy hatalmasat behúzott, amitől nekiestem a mellettem levő asztalhoz. Minji aggódva futott hozzám, és apró ujjait végigsimította a fejemen miközben átölelt. Kyung csak tátotta a száját teljesen ledermedt, vele ellentétben pedig Min egyből száguldani kezdett a tanári felé. A fejem nagy erővel csapódott az asztal sarkának ennek következtében pedig erős fájdalmaim voltak. Minji ezek alatt végig a karjaiban tartott miközben potyogó könnyei rám hullottak. Sokat jelent számomra ő semmi kép nem akartam sírni látni, ezért összeszedtem a maradék erőm és motyogtam:

       - Ne sírj, kérlek. Nincs semmi bajom – Elcsuklott a hangom és felszisszentem a fájdalomtól. Ahogy a fejemhez értem éreztem, hogy folyik rajt a vér. De befejeztem a mondatom – ha mosolyogsz, akkor még fájni se fog- kisebb mosolyt erőltettem felrepedt ajkammal. Kijelentésemre válaszul bólintott, majd apró mosolyával jutalmazott és átölelt.

Valójában rettenetesen éreztem magam, de most fontosabb volt, hogy Minji ne búslakodjon . Ekkor szempilláim elnehezedtek és ezek voltak az utolsó emlékeim aztán minden elsötétült.

Minji szemszög: 

Vígan vitattuk a holnapot, amit megzavart egy felsőbb éves suhanc. Kikezdett Jihoval és ordibálni kezdett vele. Nagyon megrémültem, amikor elkapta a pólóját. A mondani valója se nagyon volt valami megnyugtató. Mikor  pofon vágta eltört a mécses, ennek hála pedig kitört belőlem a sírás. Ráparancsoltam Min-re hogy azonnal szóljon egy tanárnak. Kínomba nem tudtam mit csináljak és idegesített, hogy ilyen tehetetlen vagyok, mikor a legjobb barátomnak szüksége lenne rám. Az arcomat a kezeimbe temettem. Megállítani nem merem, mert semmi esélyem sem ellene és ahogy látom nincs kire számítanom. Kyung is sokkolva ült a széken, szóval vele se voltam kisegítve. Ekkor egy hatalmasat ütés érte Jiho arcát, amitől nekiesett az egyik asztalnak. Esze veszve odafutottam hozzá majd átöletem vérrel teli fejét. Ekkora Park Kyung összekapta magát és lefogta ezt a vadállatot. Teljesen összetörtem, ahogy láttam Őt ilyen állapotban. Megpróbált felülni és motyogta:

 -Ne sírj, kérlek nincs semmi bajom – erőlködött ám elcsuklott a hangja. Szörnyű volt látni ahogy le lehetett róla olvasni mennyire szenved. De nem hagyta abba tovább folytatta monológját - Ha mosolyogsz akkor még fájni se fog – kedves hangja lágyan ért, s az apró öröm az arcán úgy hatott rám mint egy nyugtató ezért egy kisebb mosollyal ajándékoztam meg majd átöleltem.

Az ölelés közben karjai lecsúsztak és a szeme becsukódott. Ekkor vettem észre, hogy nincs magánál. Kétségbeesetten ordibálni kezdtem:

-       - Jiho!Jiho , kelj fel k-kérlek!Hívja valaki a mentőket az isten szeremére – a hangom elcsuklott és a karjaimban tartott barátom vállára döntöttem a fejemet. Megállás nélkül zokogtam. Ezalatt Min és az osztályfőnök ideért.

-       Itt meg mi a fene történt? –tette fel a kérdést ingerülten.

Egy szó se jött ki a torkomon. Kyung odalépett és maga után ráncigálva a suhanc gyereket. Részletesen beszámolt a történtekről, amikor egyszer csak dühösen felkiáltottam:

       - Nem ér rá a nyomozás az után miután Woo Jiho-t kórházba szállították?!

       -Igaza van Minji, azonnal hívni kell egy orvost!- mihelyt kimondta már egyből tárcsázta is a számot.

 A mentők 10 percre rá jöttek egészen addig a karjaimban szuszogott. Amíg ilyen közel volt hozzám olyan hangosan dobogott a szívem, mint még előtte soha.Nagyon feszült voltam ha valami komoly baja lett én azt nem élem túl. Kyunggal elmehettünk az utolsó óráról, hogy be tudjunk menni a kórházba. Összeszedtem Jiho dalszöveges papírjait az asztalról és a táskámba raktam . Vittem neki a kedvenc üdítőjéből egy tollat és pár papírt hogy tudjon írni a kórházba, mert fogadni mernék rá, hogy azt csinálná amikor csak lehet. Még mindig teljesen magam alatt voltam amit Kyung meglátott rajtam és átölelt.

  - Nyugodj meg! Ez a rap mániákus nagyon szívós ez meg se kottyan neki ennyi – parányi mosoly jelent meg arcán – amikor bemegyünk semmiképp se sírj . Ismerem. Tudom jól hogy jobban fáj neki az ha sírni látja a legjobb barátját mint hogy ha leugrik a tizedikről.

Letöröltem könnyeim felfelé kanyarítottam a szám szélét majd a félórás várakozás alatt agyaltam. Ha holnap nem tud eljutni a meghallgatásra csak még rosszabbul lesz . Felhívtam apám aki épp dolgozott . Megkértem hogy keressen egy olyan kiadót aki tart majd meghallgatást.Szerencsénkre a  SM Ent. két hét múlva fogja tartani . Lerendeztem , hogy a fiúk el tudjanak menni . Amire lerendeztem az összes telefont be is mehettünk Jihohoz...