Kyung
szemszög:
A tegnapi nap, miután felkelt Min úgy érezte már jobban van, ezért haza ment. Elkísértem,
majd a nap többi részét gyakorlással töltöttem.
Az
órákon is csak próbáltam minél ütősebb szöveget kitalálni és úgy éreztem fel
vagyok készülve. Jiho úgy döntött rögtönözni fog, szóval nem nagyon verte nagydobra,
meg inkább a meghallgatásra készül. Várjunk... Mikor is van a meghallgatás?
Előkaptam a mobilom és a naptár megnézése után fogni kezdtem a fejem.
Basszus...De hisz az holnap van . Jó nyugi Kyung. Sikerülni fog...remélem,
viszont ha már ennyit izgultam a verseny miatt mindent bele kell adnom. Min is elkísért,
ami nagyon jól esett. Ha ő ott van, mindenképp a legjobbat kell kihoznom. A
suliban jó páran vannak, akik híressé szeretnének válni és elég magas az
elvárás. Lassan gyülekezni kezdett a tömeg a kosárpályán ahol az egész lesz. A
fiúk már épp a hangosításon és a mikrofonokon dolgoztak, amíg a versenyzők nagy
része gyakorolt. Nagyon izgultam velem ellentétben Jihoval . Ő csak gondtalanul
beszélgetett Minjivel.
- Hé, Kyung! Hahó! Ezen a bolygón vagy még - böködte valaki meg a vállam, mire hátrafordultam láttam, hogy Min szólítgat.
- Bocsi kissé elkalandoztam.
- Vettem észre - mosolyodott el. - Csak
szerettem volna még sok szerencsét kívánni.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled, hogy... -
magyaráztam, azonban félbeszakított Nacseo barátom.
- Nem akarok közbevágni, de kezdünk és
te vagy a második. Bocsi Min, neki most velem kell jönnie.
Ezzel el is kezdődött az első forduló . A zsűri minden négy kinevezett gyerek volt akik négy fordulón át döntötték el, hogy az adott fordulóban ki a párbaj nyertese és vesztese . Az első körben egy elég amatőr ellenfelet kaptam aki úgymond eldadogta az értelmetlen valamiét így simán tovább jutottam. Jiho is könnyen vette az akadályt. A második játszma már húzósabb volt, de mindketten eljutottunk a harmadik megmérettetésig ami előtt pedig egy rövid szünet következett , amíg a versenyzők fújnak egyet. Idő közben megjelentek a suli kevésbé kedvelt diákjai. Igazából őket nem nagyon látni , mivel mindig lógnak és ha bejönnek is csak kikezdenek a többiekkel . Az ilyen barmok egyike esett neki Jihonak is az étkezdében. A harmadik forduló után elérkezett a várva várt döntő. Most kiderül , hogy ebben az évben ki a suli legjobbja . Négy versenyző és egy nyertes. Lelkiekben szurkoltam ,hogy Jiho vagy én nyerjem el a címet , mert még is a legjobb barátom . Minden a legnagyobb rendben ment egészen addig amíg meg nem láttam , hogy az egyik rohadék el nem kezdi piszkálni Mint és mikor ő próbálta megvédni magát akkor felpofozták. Rettentő ideges lettem és nem érdekelt semmi. Inkább elvesztem a versenyt és inkább üssön engem , mint hogy bántsák Őt. Leraktam a mikrofont és nekiestem annak a szemétládának.
- Még is hogy képzeled , hogy egy ártatlan lányra kezet emelsz?! - ordítottam torkom szakadtából . Épp egy hatalmasat akartam behúzni neki , de valaki visszafogott hátúról.
- Köszönöm , hogy megvédesz, viszont az erőszak nem segít - hallatszott lágy hangja én pedig hallgattam rá.
- Mivel az egyik versenyző félbehagyta műsorát őt kizárjuk. Csak négyig van megengedve, hogy itt legyünk nincs idő ilyenekre - jelentette be az egyik zsűri .
- Tiltakozom - csattant fel Jiho. - Mi az hogy kizárják?! Akkor inkább átadom az én lehetőségem. Nem azért hagyta félbe, mert olyan kedve volt. Vegyék úgy, hogy én kiszálltam, vagy mintha én tettem volna és az én időm helyett ő újra próbálhatná.
- Tényleg átvállalod ? - kérdezte a zsűri.
- Jiho , Ne! - mondtam , de mintha a falnak beszéltem volna.
- Igen .
Nem akartam , hogy miattam Jiho elveszítse a lehetőséget, de a barátocskám ragaszkodott hozzá, hogy újra előadjam.
- Én nekem nem volt fontos amúgy sem, te pedig sokat gyakoroltál, meg barátok vagyunk, ez a legkevesebb - mondta, majd feltolt a színpadra. Újból nekikezdtem a szövegelésnek . A végső produkció után pedig elvonult a zsűri tanácskozni.
- Meg vannak az eredmények - jelentette ki végül az egyik szervező. Mivel Jiho-t zárták ki helyettem, így már garantált a bennmaradt versenyzőknek a dobogós helyezés. A harmadik helyezést az egyik osztálytársam nyerte el. Már csak egy névnek kell elhangzania és kiderül nyertem-e vagy sem. És eldőlt. Enyém a cím, mint év rappere. De miért? Jihonak kellett volna nyerni, de a hülyéje átvállalta a dolgot.
Min, és Mimi egyből odajöttek gratulálni és nagyon boldogok voltak.
- Jiho. Neked kellett volna...
- Csitt! Megérdemelted. Mit szólnál ha megünnepelnénk egy pizzázással - karolt át .
- Lazzíts!Jó voltál - magyarázta Minji is. Hát ha ők mondják, végül is mindig is erre vágytam, hogy végre ne csak a második meg harmadik helyeken kullogjak. Ezzel letudtuk a versenyt és már izgatottan vártuk a másnapot,mikor egy komoly kiadónál próbálunk szerencsét. Hogy sikerül-e ? Majd kiderül...~
Remélem megszántok majd véleményekkel.:)

annyira jó lett amennyire vártam ezt a részt
VálaszTörlésszval nagyon,nagyon,nagyon ..... jó lett :* ^^ <3 :33
örülök, hogy tetszett :)köszönöm
Törlés:))
VálaszTörlésJiho meg nagyon jó barát :DD
jó lett :DDD
VálaszTörlésköszi :)
Törlés