Bye bye friends? 11.rész

11.rész: Együtt

 

Min szemszög:

Jiho és Minji elviharoztak a suliból. Kettesben maradtunk Kyungal. Némán álltunk és csak néztünk ki a fejünkből.

- Na, én szerintem megyek és visszaadom a hajszárítót. – fordult sarkon. Felkaptam a fejem és megszólaltam.

- Várj! – kaptam el csuklóját.

- Igen? Mit szeretnél? – Nem akartam, hogy elmenjen, de ezt nem mertem mondani. Elengedtem majd halk motyogásba kezdtem.

- Semmit. Menjél csak!

- Akkor nem állítottál volna meg. Na, bökd már ki. – noszogatott.

- Á nem fontos. – legyeztem kezeimmel.

- Min! – húzta össze szemeit. – Mond vagy megbánod.

- Tényleg semmi érdekes csak meg akartam kérdezni, hogy nem e maradsz beszélgetni egy kicsit. – böktem ki egy szuszra.

- Ezt volt olyan nehéz elmondani? – nézett furcsán.

Kyung szemszög:

Nem értettem mit akart, de nem mentem el. Újra némán álltunk egymás mellett, amikor egy hülye kérdés hagyta el a szám.

- Amúgy az a magas fiú, akiről annyit mesélsz Minjinek ebédkor ő a barátod?

- Jinwoonra gondolsz? Nem dehogy ő az unokatesóm. – hadarta. – De miért érdekel ez téged?

- Jaj, semmiért csak úgy kérdeztem. – mentegetőztem. De ha nem a barátja, akkor még lehet esélyem. Nem dehogy miért is gondolna róla többet, is mint barát? Mondjuk, amíg nem próbálkozok, be még nem lehet tudni. Törtem a fejem hogyan hódíthatnám meg. Kitaláltam. Minji a legjobb barátnője csak tudja, mit szeret. Ha alaposan kifaggatom mindenről és betartom, amiket mond talán nyert ügyem van.

- Furcsa vagy te nekem. Amúgy nincs kedved elmenni valamerre? – kérdezte hirtelen.

- De szívesen, úgy is elállt az eső mit szólnál, ha elmennénk körbenézni a belvárosba?

- Én benne vagyok, de csak ha válaszolsz a kérdésemre…

 Minji szemszög:

  A három szó hallatán nem tudtam felfogni mi történik. Hevesebben vert a szívem és nem tudtam mit mondjak. „Biztos nem álmodom?” Futott végig az agyamon. Lehet, hogy csak félre hallottam, de mégis. Az első szó a „leszel” volt. Csak ketten voltunk és nem telefonált szóval ez nekem szólt. A mondandója többi része meg félreérthetetlen. Megcsíptem a karom, hogy meggyőződjek róla hogy nem álom.

- N-nem muszáj most válaszolnod. – hajtotta le fejét és csalódott képet vágott. Most azt gondolhatja, hogy nemet akarok mondani. Erőt kellett vennem magamon és válaszolnom. De nem szavakkal, hanem tettekkel válaszoltam. Közelebb léptem hozzá és szorosan átöleltem. Utána eltoltam magam annyira hogy a szemébe tudjak nézni.

- Jiho. Leszek a barátnőd. – a válasz után nem tétovázott sokat ajkait az enyémre tapasztotta. Boldog voltam, hogy kimertem mondani. Úgy éreztem, hogy ez volt az eddigi legszebb pillanatom.

- Akkor, mint barátnő nem jössz el velem biciklizni? – súgta lágyan a fülembe.

- Ezer örömmel. – mosolyodtam el. Elindultunk a kerékpár felé majd felpattantunk mindketten. Hátúról átölelve kapaszkodtam miközben éreztem kellemes parfümének illatát. A sötétedő égbolton lassacskán megjelentek a csillagok a város éjszakai világítása is felgyulladt.

Zico szemszög:

Sikerült. Minjivel végre együtt lehetek. Öröm járt át teljesen. Boldogan bringáztunk a belvárosban, de egy idő után azonban elkezdem elfáradni.

- Lassabban megyünk, mint eddig, nem akarod, hogy megálljunk egy keveset pihenni? – érdeklődött.

- Nem, nem kell biztos, csak azért mert nem bírja a bicikli a túl nagy súlyt. Biztos kisesebb súlyra     tervezték . – jelentettem ki és szüntelen folytattam a pedálozást.

- Szóval nehéz vagyok. Értem én. – sóhajtotta majd azt éreztem, hogy karjait elemeli a derekamtól és már a bicikli alvázába kapaszkodik. Én hülye rosszul fogalmaztam és félreértette.

- Nem dehogy te pille könnyű vagy csak rossz a bicajom . Mimi ne vedd a szívedre. – Megálltam majd hátrafordultam.

- Tudom, hogy miattam nem megy. Nem kell vidítanod.

- Ezt most fejezd be! Könnyű vagy és gyönyörű karcsú alakod van, szóval egy szavad se lehet. Csak fáradt fagyok ez a baj. 

- Biztos?

- Persze. Miért kéne hazudnom? Tényleg van egy ötletem. – kaptam fel a fejem.

- Mi?

- Majd ha odaérünk, meglátod. – indultam el újra. Próbáltam minél előbb odaérni a helyszínre.

- Miért jöttünk ehhez a bolthoz? – vetette rám kíváncsi tekinteteit.

- Majd bent megtudod, de siessünk negyed óra múlva zárnak. – vonszoltam be az ajtón majd a karkötőkhöz vettem az irányt. – Válassz, de ne rózsaszínt. – biggyesztettem a fejem a karkötőkre.Észrevettem hogy nagyon szemez egy kis tárgyal.

- Nézd, de aranyos. – mutatott egy Hello Kitty - s telefontokra ugyan is ő imádja a HK-t.

- Tényleg elég cuki. – nézegettem. – Várj! Van egy ötletem.

- Hallgatlak. – vettette rám kíváncsi szemeit.

- Ha sikerül híresnek lennem kérek egy ilyet szülinapomra.

- Igen is főhadnagy úr. – állt vigyázzba.

- Főhadnagy úr? – nevettem fel. – Akkor már miért nem kapitány?

- Persze még elnök is, de inkább most a karkötőkkel foglalkozzunk mindjárt zárnak.  – bólintottam egyet amíg ő nézegette a kis tárgyakat. Kisebb szöszmötölés után rámutatott a hátsó sorban lévő darabbokra.

- Azokhoz mit szólsz? – mutatott a hátsó páros karkötőkre.

- Hm… eddig ezek a legjobbak. Neked is tetszik?

- Nagyon. Olyan egyszerű, de nagyszerű. – mondta miközben a kezében forgatta a karperecet. Kivettem a kezéből majd a pénztárhoz ballagtam.

- Becsomagoljam? - kérdezte az eladó.

- Nem kell köszönöm. – Jelentettem ki majd a fizetés után Pufival karöltve kimentünk a biciklihez. Elé álltam és mesés szemeibe pillantottam. – Tartsd a kezed! – utasítottam majd felraktam a kezére a fehér bizsut.

- Köszönöm. Ez olyan aranyos. – puszilta meg ajkaim. – Na, most a te kezed jön. – Vette ki el a fekete karkötőt és a kezemre kötötte. Ezek után úgy döntöttünk, hogy még nézelődünk. Kinyitottam a biciklim majd tolni kezdtem.

- Merre akarsz menni? – fordultam felé.

- Han folyó? Állítólag kivilágítva nagyon szép, de én még csak nappal láttam.

- Benne vagyok. Gyere, szállj fel! – újra száguldottunk és viszonylag gyorsan elérkeztünk az úti célunkhoz. Ismét lezártam a bicajom és kézen fogva indultunk le a lépcsőn. Megálltam egy magasabb lépcsőfokon és Mimit átöleltem.

- Jiho ha ennyit szeretgetsz, még a végén megunsz. – kuncogta a vállamba.

- Olyan jó veled lenni ezt nem lehet megunni. – Simítottam végig a hátán. Percekig összebújva voltunk, amikor egy telefoncsörgés zavarta meg a nyugodt pillanatokat. 

Minji szemszög:

Csodálatos percek voltak, amiket megzavart a telefonom. Anya volt az. Már előre féltem, hogy miért hív. Gondoltam a tanárok már kérdezték tőle hogy miért szívódtam fel.

- Lee Minji! Azonnal gyere haza! Most aztán nagy bajban vagy. – Szólt bele várható hangnemben. - Ha még késel is olyan durva büntetést kapsz, hogy azt is megbánod, hogy ma felkeltél.

Gondolom Jiho mindent hallott hisz anyám ordibálása nem valami halk.

- R-rendben. De miért? – dadogtam.

- Még kérded? Lógsz az iskolából és még van merszed iskola után császkálni? Hát élvezd ki ezt a pár percet, amíg kint vagy, mert olyan hosszú szobafogságot kapsz, mint még eddig soha. – folytatta az ideges fenyegetőést.

- Jó igyekszem, de a Han folyónál vagyok. Egy kis idő, amíg hazaérek. – jelentettem ki, aztán megszakítottam a vonalat.

- Nagy bajban vagy? – nézett aggódva Jiho.

- Hát csak annyira hogy lehet, hogy jó ideig sulin kívül nem tudjuk látni egymást. – simogattam arcát.

- Azt nem hagyhatom. Beszélni fogok édesanyáddal. – Gyors iramban elindult a bicikli felé és húzott maga után. A zár kioldása után felültünk és Jiho eszeveszett pedálozásba kezdett. Szegény biztos kimerült és nehéz neki még engem is vinni és még így is ennyit fáradozik

-  Tekerek én.

- Nem! – vágta rá egyből. – Inkább válaszolj egy kérdésemre. Miért gondoltad, hogy én egy modellt vagy egy hírességet fogok szeretni helyetted? - motyogta lihegve.

 Ez a kérdés váratlanul ért, de kisebb gondolkodás után reagáltam.

- Mert egy olyan, mint te jobbat érdemel. Aki szép és magas például egy modell. Vagy aki akkor is veled lehet, ha híres vagy a nélkül hogy bujkáljon. Én csak egy átlagos lány vagyok és azt gondoltam nem érdemlem, meg hogy ilyen különleges barátom legyen, mint te. – A szavaim után hirtelen lefékezett és hátrafordult.

- Mimi hogy tudsz ennyi zagyvaságot összehordani? – fogta meg a vállaim tekintetét pedig rám szegezte. – Kezdjük ott, hogy gyönyörű vagy és nincs az a modell, aki felülmúlhatna. Én felvállalom, hogy járunk, sőt büszke is vagyok rá. És hogy nem érdemelsz meg? Inkább én nekem kéne azon gondolkodnom, hogy lehetett akkora szerencsém. Egy olyan különleges lánnyal lehetek együtt, mint te. Te nem vagy olyan, mint mások ezt jó vésd a fejedbe. És meg ne halljam, hogy magadról mondasz ilyeneket. Én, úgy szeretlek, ahogy vagy. – ölelt át majd visszafordult a kormányhoz és folytatta a loholást. Jiho sietségének meg volt az eredménye, szóval viszonylag gyorsan hazaértem. A kapu előtt épp el akartam búcsúzni Tőle.

- Veled megyek. – állt elém határozottan.  A nagy sietség miatt megizzadt és arca kipirosodott. - Megmondtam hogy beszélek anyuddal.

- Biztos? Anya most ingerült ilyenkor a te fejed is leszedheti.

- Nem érdekel! Induljunk. – Húzott felfele.

Az ajtó előtt álltunk. Előkapartam a kulcsom aztán a zár kattanása után egyből ott termett anyám.

- Minji azonnal várom a magyarázatod. – kulcsolta össze karjait. – Remélem nyomós okod van arra, hogy ezt tetted. Mi ez a ruha? És Jiho-t miért hoztad?   - nézett drágalátos barátomra .

- Sa… - kezdtem volna bele bűnbánó monológomba de Nacseo nem hagyta.

- Kérem, ne büntesse meg Őt. Nem tehet semmiről az én hibámból hiányzott az óráról. Sajnálom. – hajolt meg mélyen mind, aki halálos bűnt követett volna el. - A ruha meg Miné csak kölcsönadta Minjinek mert ő a délelőtt folyamán elázott az esőben.

- Ha erről van szó, akkor rendben, de nem hagyom szó nélkül, hogy ilyen sokáig elmaradtál anélkül, hogy szóltál volna. Még egy ilyen és meg lesz, szabva mikor mehetsz el. Na de most menjél vacsorázni utána pedig fürdés, házi írás és alvás.

- Rendben köszönöm. De nem baj, ha a ház elé még lekísérem Jihot? – néztem boci szemekkel.

- Menjél, de csak két percet kapsz. – legyintett.

- Köszönöm. Viszont látásra. – mosolyodott el Ő.

Elindultunk kifele mikor a szemem sarkából észrevettem, hogy anya elmosolyodik és épp a karunkat nézte ahol a két karkötő fityegett. Gondoltam biztos, ha visszaérek, elhalmoz a kérdéseivel. Az ajtó csapódása után összekulcsoltuk kezünket és gyors tempóba szedtük a lábunkat lefele. A kapu előtt megálltunk és szembefordulva fürkésztük egymás tekintetét. Egyre közelebb voltunk egymáshoz ajkainkat csak pár centiméter választotta el.

- Sajnálom, hogy ennyit kellett miattam futkározni, biztos fáradt lehetsz.

- Nem kell semmit sem sajnálnod. Nem vagyok fáradt csak hosszú volt a nap. – magyarázta miközben kezével óvatosan megfogta az állam és magához húzott. – Ha kell, lefutom miattad a maratont. – szavai után megcsókolt. Nem ellenkeztem, inkább viszonoztam a csókot, ami nem tartott sokáig. Eltolt magától és újra beszédbe fogott. – Most menned kell, nem szeretném, hogy  a miatt ne tudnánk találkozni, mert, eltiltanak tőlem. Szia.

- Rendben – sütöttem le szemeim. -  Holnap találkozunk. Szép álmokat!

- Neked is! – Integetett majd elhagyta a lépcsőházat. Felballagtam a lakásban majd nekiláttam a vacsorához, ami már az asztalon várt engem.

A tészta fogyasztása közben anya lépteinek hangját hallottam közeledni.

- Még hogy sohasem jönnél vele össze. Megmondtam, hogy engem nem tudsz átverni. – Vigyorgott. Utáltam, amikor igaza van és az orrom alá dörgölte. – Na és mióta vagytok együtt?

- Anya, kérlek.

- Most miért? Láttam a karpereceitek szóval hallani akarok mindent. – ült le velem szembe.

- Járunk. Most akkor ehetek? – mutattam a tálamra.

- Na, jól van – sóhajtott. – De előbb utóbb kiszedek belőled mindent.

Az utolsó falatok lenyelése után elmostam az edényeket és bementem a szobámba. Ledőltem az ágyba és a párnát szorosan magamhoz húztam. A mai nap eseményei zsongtak a fejemben. Valamilyen szinten jó hogy Soojin keresztbe akart tenni, mert így minden tisztázódott. El sem hiszem, akit imádtam az most a barátom és még az első csókom is megvolt. Az álmodozás után lezuhanyoztam és gyorsan megírtam a házikat . Beszéltem Minnel hogy holnap megyünk e együtt, de azt  mondta Kyungal megy. Érdekesnek tartottam hisz amikor Jihoval elmentünk a suliból ők ketten maradtak. Kíváncsi vagyok mi történhetett. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom.

- Szia Minji! Bocsi hogy ilyen későn zavarlak. Tudnál segíteni valamiben? – szólt bele egy ismerős hang.

- Hali, Kyung! Nem zavarsz. Mi kéne?

- Minről lenne szó. Azt hiszem.. azt hiszem, tetszik… - motyogta. Sejtettem, hogy ez lesz. – Gondoltam te vagy a legjobb barátnője ezért tudnál segíteni abban, hogy mit, szeret.

- Persze segítek, de akkor szerintem hozz egy papírt meg egy ceruzát, mert hosszú leszek. 

- Már ide van készítve. Hallgatlak.

Belekezdtem a fél órás monológomba és szinte lediktáltam Minről egy csomó dolgot. Sok mindent tudunk egymásról, de csak azokat irattam le ami fontos lehet abban hogy megszerezze őt.

- Igazán köszönöm. Jövök, neked egyel.

- Ugyan szóra sem érdemes. De szerintem én leteszem, mert fáradt vagyok, holnap találkozunk. Jó éjt! – búcsúztam el és magamra húzva a takarót pár perc múlva elnyomott az álom.

Zico szemszög:

A sok keresgélés, futás és tekerés nagyon kimerített. Mikor már elköszöntem Pufitól már biciklizni se volt erőm ezért csiga tempóban haza csoszogtam. Felbicegtem a lépcsőkön majd a szobámba érve, úgy ahogy voltam ledőltem az ágyra és egyből álomba merültem.

Hamar eljött a reggel és egy nagy nyújtózás után sietősen elkezdtem készülődni. Mivel tegnap nem fürödtem le és öltöztem át az még plusz idő volt az elkészülésben, de időben el tudtam indulni. Az osztályba már Mimi benn volt és a nyelvtan könyvet bújta. A padjához mentem és köszöntem.

- Jó reggelt szépség! Csak nem tanulunk?

- Neked is! Kérlek szépen de. és uraságod hazaért tegnap? – nézett fel.

- Haza bizony. Holnap lesz, a koncert előtte hol szeretnél találkozni?

- Eljöhetnél hozzám addig. P-persze csak ha szeretnél. – dadogott és elpirult.

- Még szép hogy szeretném akkor majd kettőkor holnap.

- Rendben. – felpattant és mielőtt kiviharzott gyorsan még kinyögte. – Mindjárt jövök.

Minji szemszög:

 

Kisétáltam a folyosóra, amikor az a tetű jött velem szembe. Próbáltam elkerülni, de úgy látszott direkt hozzám jött. Flegma arckifejezéssel beszélni kezdett:

- Még van képed ezek után betenni ide a lábad? – forgatta szemeit.

- Nem tettem semmi olyat, amit meg kellett volna bánnom.

- Igen majd meglátjuk. – vetette rám lenéző tekintetét. Jobb, ha óvatos leszek. Épp vissza a terembe, amikor Sora állított meg. Ő az egyik osztálytársam aki Jiho és SooJin mögött ül.

- Szia! Szeretnék, valamit kérdezni eljönnél velem a mosdóba?- Beleegyeztem és elkísértem, de rossz ötlet volt. A mosdóban az új lány újonnan szerzett csatlósai fogadtak.

Két lány hátúrol lefogott, míg ő a wc csempéit és tükreit firkálta össze vörös rúzzsal.  Középre ezt a mondatot írta fel a falra:

„Túl uncsi volt a WC ezért, kidíszítettem. Minji.”

Bizonyítékként összekente rúzzsal a számés a kezem és belenyomta a zsebembe a smink eszközt. a leghájasabb segítője bennmaradt lefogni, míg SooJin és követői távoztak. 

Zico szemszög: 

Minji nem szokott ennyit egyedül kinn maradni, valami biztos, hogy történt. A csengetés után egy perccel még be se ért a tanár, de az új csaj már lerohanta.

- Tanárnő! A hátsó női wc-t megrongálták. – habogta.

- Tessék? A frissen felújítottat? Akárki is volt én kicsapom az iskolából. – húzta fel magát és a wc felé vette az irányt. Minji nem volt sehol és Soojin volt, aki közölte a hírt. Itt valami galiba lesz. Pár perccel később Mimit rángatták be az osztályba.

- Tanárnő én nem értem miért kellett ennek a hülyének ezt tennie. – Dobálta a haját Soojin. – Legalább valami ízléses rúzst használt volna.

-  Osztály jól nézzétek meg Lee Minjit mert nagy valószínűséggel ma látjátok őt utoljára nálunk…

Bye bye friends? 10.rész

[Hali! :) Meghoztam az új részt mint látjátok és remélem megdobtok pár véleménnyel.

Nagyon szépen köszönöm az 1,000 látogatót és hogy olvassátok a történetem. A 10.rész újdonsága ként mostantól Min szemszögéből is írok . Jó olvasást kívánok ! :3 ]

10. rész: Miért?

Minji szemszög: 

 

Szakadt az eső, de úgy éreztem ez volt a legkisebb gondom. A ruhám és a hajam teljesen elázott. Mentem a fejem után, majd a biciklitároló mögött neki dőlve a falnak összehúztam magam. „Talán itt nem találnak rám.”- gondoltam. Könnyeimet nem tudtam visszatartani. Miért nem vettem észre hogy az útjában állok? Igaza volt SooJinnak jobb, ha békén hagyom. Nem rég ki akart törölni az életéből, most sikerülhet neki. Körülbelül öt óra telt el az óta hogy nem mentem be órákra. Még mindig sírtam. Hogyan felejthetném el azt a sok szép emléket? Fáztam és még csak annyit se tudtam mikor lesz erőm kikecmeregni a kis zegzugból. Remek hely volt az egyedülléthez. Igaz nem volt semmi tető, ami megvédene, a csapadék elöl, de s bokrok lehetővé tették, hogy ne legyen észrevehető az itt létem és más most nagyon nem érdekelt . Járt az agyam, újra és újra Soojin szavai zengtek a fejemben. „Nem veszed észre, hogy miattad szenved?!” – hasogatott a fejem ettől a mondattól. Egyre gyengébbnek éreztem magam. A fájdalom csak nőt.

Zico szemszög:

Felkaptam a kapucnim és kerestem Őt. Az egész suli udvart körbejártam, de nyoma se volt. Egyre jobban izgultam, hogy mi a bánat van vele. Ha Pufi lóg, akkor már nagy gondok vannak, hisz ő még holt betegen is bejár csak hogy le ne maradjon. A kerékpár zárral babráltam mikor egy tüsszentésre kaptam fel a fejem. Csak ő lehet az. Óra közepe van, ilyenkor vagy otthon vannak vagy még a teremben, főleg ilyen esőben, esetleg még Minék szoktak ilyenkor a folyosón beszélgetni. Megindultam a bicikli tároló mögé ahonnan a hangot hallottam. Lassú halk léptekkel haladtam majd mikor megláttam Mimit őrült módjára odabaktattam.

- Minji! Mi a baj? – leguggoltam és próbáltam a szemébe nézni, de mikor meglátott nyomban eltakarta arcát.

- Semmi Jiho minden rendben…. csak kijöttem levegőzni picit. – motyogta remegő hangon. Sugárzott róla hogy rettenetesen van. – Menj el!

- Na, az az, amit utoljára csinálok most. – kezdtem simogatni a hátát.- Hisz, te reszketsz. Még jó hogy elhoztam a pulcsid. – A megállapításom után ráterítettem a ruháját nedves, remegő hátára. Mond el mi történt. Barátok vagyunk, nekem elmondhatod. - próbáltam kiszedni a történteket. Megrázta a fejét és hátat fordított. – Nézz ide!

- Mondtam, hogy jól vagyok csak… - elcsuklott a hangja. Magam felé fordítottam törékeny testét majd óvatosan felemeltem az állát hogy a szemébe tudjak nézni. Valaki bántotta. Ezt nem bocsájtom meg, ha megtudom ki volt, aki ezt művelte annak meg vannak számlálva a napjai. Egy kisebb vágás is volt a szeme alatt. Látszott az is hogy sokat sírt. Most már tényleg nagyon felhúztam magam. – Ki tette ezt veled?  Addig élt az a személy – mormogtam.

- Senki. Ez semmiség csak beütöttem egy kicsit a szemem és nem akartam vissza menni az osztályba. – Át láttam, rajta ha hazudik, mindig általában babrál az egyenruhájával akár csak most.

- Az igazat akarom hallani. Muszáj lesz durvábbnak lennem, ha nem mondod el. – rettentő feszült volt de én se voltam happy.

- Jiho én nem akarok az utadban állni. Nem akarom, hogy miattam szenvedj és nem akartam közéd és SooJin közé

 állni. – fakadt ki. Szemében könnyek gyűltek majd ott akart hagyni, de elkaptam a csuklóját.

- Várj. – húztam magam felé.

Szótlanul állt és gyönyörű szemeit rám szegezte. Várta, hogy belekezdjek a mondandómba. Tömérdek gondolat volt, amit közölni akartam vele, de egy szó se jött ki torkomon. A szívem egy nagyot dobbant. Karjaimat körbefontam a dereka körül, majd puha ajkait összeérintettem az enyémmel. Váratlanul érte a dolog, de nem ellenkezett. Átkarolta a nyakam majd elmélyítette a csókot. Ezek után lehajtotta fejét és szorosan hozzám bújt. Éreztem, ahogy szíve gyorsan ver, amin elmosolyodtam.

- Most akkor mindent elmondok. Tudom, hogy már mondtam de én szeretlek téged. Amikor mosolyogsz az mindig erőt ad nekem. – súgtam a fülébe 

lágyan. – Ha velem vagy sosem szenvedek, ezt jegyezd meg. Inkább akkor, amikor nem vagy velem, vagy ha szomorúnak látlak. Ez rettenetes érzés.

 – És SooJin? – kérdezte majd eltolt annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ki nem állhatom őt. Nem száll le rólam. Várjunk…- kaptam a fejemhez. Ekkor esett le minden. Csak is ő kavarhatott. Gyanús is volt, hogy elhívja Pufit beszélni. – az a szajha volt, aki hülyeséggel tömte a fejed ugye? – aprót bólintott mire elindultam az osztály felé. Legszívesebben kirúgtam volna az ötvenedik emeletről. Hátúról két kar simított végig a derekam körül. Meglepetett, hogy egyből utánam jött.

- Ne menj el. – szorított magához. Szótlanul megálltam és tekintetem a földre szegeztem.  Pár másodpercig így maradtunk aztán megtörtem a csendet.

- Miért nem hagyod, hogy kinyírjam azt a szemétládát?

- Nem akarom, hogy bajba kerülj miatta. –motyogta. Felé fordultam és kisírt szemeibe néztem.

- Mert szerinted egy szó nélkül hagyom, hogy ártsanak neked?

- Ha most felmész, akkor az ő pártját fogják, mert azt látják csak, hogy neki rontasz. – fogta meg hideg kezeivel az enyémet. Végigfutott az agyamon a gondolat hogy ha most felmennék akkor semmi jó nem sülne ki , másrészt most fontosabb hogy Minji ne fázzon meg. Eléggé megázott muszáj lesz tenni ellene valamit.

- Igazad van, de akkor minél előbb át kell öltöznöd, így megfázol. Dobok egy üzit Kyungnak hogy szerezzen hajszárítót. –előrántottam a telefonom és villámgyorsan bepötyögtem mondandóm.

- Túlélem. De várj – kapta fel a fejét. – Még is honnan kaparjon elő hajszárítót? És nem zavar, hogy órája van?

- Ő Kyung. Megoldja. Azért küldtem üzenetet, mert órája van. Múltkor poénból átállítottam az sms hangját, ha még nem vette észre, akkor megnézném a fejét, amikor megszólal a mobilja. - mosolyodtam el. - Mintől kérünk ruhát ő úgy is mindig hoz, mert megy suli után a városba császkálni. – magyaráztam majd felhívtam az említett személyt. – Szia, Min! Figyi szükségem lenne, a váltó ruhádra kölcsön tudnád adni?

- HOGY MI? – ordibált a telefonba. – Minek az neked?

- N-nem nekem Minjinek.

- Akkor megtaláltad? Hál istennek.

-Ja, és már jól van. Amúgy au, most fél fülemre süket lettem, na de gyere a cipős szekrényekhez ott várunk. – csaptam le a telefont. Pufi tátott szájjal állt.

- De hát… - ámuldozott.

- Semmi, de nem akarom, hogy megfázz és pont. Na de induljunk…

Kyung szemszög:

Minji eltűnése nagyon felkavarta Jihot ezért a szünetekben őt kereste és az utolsó óráról már el is lógott. Bár ha ő eltűnik, akkor már tényleg valami nincs rendben. Az utolsó óra matematika volt és egyenleteket oldattunk meg. Az egész óra átlagos volt azt kivéve, hogy két személy nem volt benn. Remélem, hogy megtalálják egymást. Síri csend volt az osztályban az önálló feladattal volt mindenki elfoglalva mikor a zsebemben lévő telefon megszólalt:

„A legkisebb is számít Tesco” – Az osztály hatalmas kacagásba kezdett, míg én csak mormogtam magamba.

- Nacseo. Én ma kinyírlak.  

- Park Kyung kérem, a telefonját némítsa le vagy kapcsolja ki. – szólt a tanár. Arra vártam, hogy legyen már vége ennek az órának, hogy ki tudjam tekerni a nyakát. De ha már így megáldott ezzel a szép kis SMS hanggal nézzük, meg mit takar az üzenet.

„ Hali,hyung. Óra után hozz hajszárítót.  A cipős szekrényeknél leszünk Minjivel.

   u.i.: A Tesco remélem aratott. ;)”

Repestem az örömtől micsoda egy őrült haverom van. Elkezdtem agyalni, hogy honnan vegyek hajszárítót. Elhatároztam, hogy kérek az alattam járó lányoktól ők úgy is hordanak maguknál, mert járnak úszni. A csengetés után futottam a szomszéd osztályhoz majd végigkérdeztem a csajokat. Végül mikor sikerült egy hajszárítóhoz jutnom siettem a szekrényekhez ahol Jiho és egy csurom vizes Minji várt.

Min szemszög:

Nagyon aggódtam Minji után és segítettem Jihoéknak a keresésben. Egyel kevesebb órám volt, mint Kyungéknak ezért az osztálytársaimmal kint társalogtunk a folyosón. Egyszer csak a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Jiho hívott. Izgatottan vettem fel a telefont, már vártam, hogy mi lehet, a hír a legjobb barátnőm felől.

-Szia, Min! Figyi szükségem lenne, a váltó ruhádra kölcsön tudnád adni? – szólt bele.

- HOGY MI? –ordibáltam. – Minek az neked?

- N-nem nekem Minjinek. – habokta.

- Akkor megtaláltad? Hál istennek.

- Ja, és már jól van. Amúgy aú, most fél fülemre süket lettem.

- Bocs.

- Gyere a cipős szekrényekhez ott várunk. – bökte még oda és lecsapta a telefont. Elköszöntem a többiektől és indultam a megbeszélt helyre. Ki kell faggatnom a csajszit hogy mi volt ez. A pár perces lépcsőzés után odaértem. Kyung is ott volt épp egy hajszárítót szorongatott a kezében. Meg kell, hogy mondjam igen aranyos volt, ahogy aggódóan nézett Minjire. Bár engem figyelne így. Igen nagyszerű srácnak tartom, csak sajnos tudom, hogy semmi esélyem nem lenne nála. Odafutottam a barátnőmhöz majd szorosan átöleltem.

- Mi történt? – kérdeztem kedvesen. – Tudok esetleg segíteni?

- Semmi nagydolog, csak kicsit rosszul éreztem magam, de már minden rendben - mosolygott. A szeme alatt volt egy sérülés, ami bizonyította, hogy nem csak egy kis rosszul lét volt a baj.

- És akkor mi az ott a szemed alatt? – tettem fel a kérdést, amire elrántotta a fejét.

- Majd mindent elmesél, ha akar, de most az a fontos hogy ne fázzon meg. – szólt közbe Jiho.

Végül is igaza volt, ha elmondja a dolgait általában egy kávézóban „csak kettőnk között marad” beszélgetéseink során szokta. Előkapartam az utcai csere ruhámat majd Minjivel karöltve aki pedig hozta a tesis tusoló cuccát és elindultunk a suli zuhanyzója felé, amíg a fiúk kint vártak. Míg fürdött vizes egyenruháját megpróbáltam kifacsarni és kiakasztani, hogy addig is száradjon. Próbáltam vele közben pár szót váltani is.

- Most már elmondod, mik azok a sérülések rajtad? – érdeklődtem.

- SooJin. – nyögte oda halkan.

- Az új lány? Még is hogy mert bántani? Na, majd megjárja… - mormogtam. – És Jiho? Nem mondott semmit? Nagyon aggódott érted.

- De. Na de inkább siessünk, - terelte a témát. Tuti történt valami, de ha nem akarja elmondani,bár tudok várni egy kis idő után úgy is dalol.- mert még nyavalyognak, hogy sokáig benn vagyunk. – átnyújtottam neki a ruhákat. – Ez nem túl kirívó? Lehet, jobb lenne, ha megszárítanám az egyenruhám és visszavenném.

- Szó sem lehet róla gyönyörűen fog állni bízz bennem. Mázli hogy nálam vannak, a sminkjeim olyan gyönyörű leszel. Hozom is a hajszárítót. – Minji mindig farmerba és pulcsiba jár . Kapva az alkalmon úgy döntöttem, hogy ma kicsit kirittyentem . Igaz eleinte ellenkezik, mint mindig, de meggyőző képességeim felülmúlhatatlanok. Kis idő múlva kész lettem vele és elégedett voltam az eredménnyel. 

Zico szemszög:

Min érkezése után a lányok elvonultak, ez alatt Kyungal elbeszélgettünk. Megbeszéltünk pár próbát is és az eddig felvett számokról is szó volt.

- Már jó ideje benn vannak. Tán beleestek a lefolyóba? – türelmetlenkedett hyung.

- Nyugi már biztos nem soká jönnek.

Szavaim után nyílott az ajtó. Elkápráztatott a látvány.

- M-Mimi igazán csinos vagy- habogtam. – szóhoz se jutok.

- Bizony. Min te aztán jól kiöltöztetted. – vigyorgott Kyung.

- Most jut eszembe meg kell vennem a jegyeket a koncertre. Minji gyere te is. - ragadtam meg Minji csuklóját majd gyors köszönés után elloholtunk a biciklitárolóig. Már nem esett az eső, de még borús volt az ég.  – Ülj fel mögém! – némán helyeselt majd felpattant. Belém kapaszkodott majd megindultunk a város fele. Ahogyan hátúról átkarolt melegség fogott el. Tekertem némán, a város utcáin egészen a jegyirodáig.

- Vigyázz fékezni fogok. - Jelentettem ki halkan megállítva a biciklit. Nem kaptam választ, ezért megnéztem, hogy mit csinál. Még mindig a derekamat karolta át ám út közben elbóbiskolt. Nem volt szívem felébreszteni, de ha hagyom aludni, akkor lehet, hogy nem jut jegy nekünk. – Minji ébredj! Itt vagyunk. – kis dünnyögés után kinyitotta szemeit és leszállt a kerékpárról.

- Mi az? – kérdezte álmosan.

- Megjöttünk. Mindjárt visszaaludhatsz, csak gyors megveszem a jegyeket.

- Várj, megyek veled. És bocsánat hogy elaludtam. – hajolt meg.

- Ugyan semmi gond. – Legyintettem majd beálltunk a jegyiroda előtt kígyózó hosszú sorba. Mindenki a Bigbang koncertre vesz jegyeket. Reménykedtünk, hogy nekünk is jut jegy. Pár óra ácsorgás után sorra kerültünk. Szerencsénkre sikerült jegyet szereznünk. a középső blokkba. Ez a hely nincs túl, messze de nem is valami közeli a színpadhoz. A számla mellé kaptunk két kisebb kártyát is. Ezeken számok álltak, de a funkcióját nem magyarázta el a pénztáros.Vállat vonva visszasétáltunk a biciklihez.  Idő közben Minjit hívta a gitároktatója, hogy a mai órája elmarad. Naplemente közeledett. Volt egy titkos hely ahol mindig gyönyörűen látni lehetett a lenyugvó napot. Eldöntöttem, hogy itt teszem fel a nagy kérdést Pufinak. Felültettem a bringámra és sietősen eltekertem a titkos helyre. Nem értette mi ez a kapkodás, de majd ha odaérünk, elmagyarázok mindent. Estére kitisztult az ég. Figyeltük, ahogy eltűnik az égbolton a nap . Itt az idő.

- Minji. Rég óta szeretnék valamit kérdezni, de sose mertem. – fordultam hozzá. – féltem a válaszod miatt. De most úgy érzem eljött az idő és megkérdezem.

- Jiho. Ha valamit meg akarsz kérdezni ne húzd az időt. Mire vagy kíváncsi?

- Leszel a barátnőm? …

Hogy mi lesz Minji reakciója? Majd megtudjuk a következő részben.