Bye bye friends? 5.rész

Bye Bye friends?

5. rész:Beszéljük meg...

Zico szemszög:

- Az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk egymást és úgy viselkednénk Minjivel mintha nem ismernénk egymást. Ha nem ez lesz, lehet, hogy nem fog összejönni az álmom. – miközben kiöntöttem a szívemet Kyungnak észrevettem hogy Minji visszaért. Megállt bennem az ütő egy pillanatra. Hogy lehettem ekkora barom?Az arckifejezéséből ítélve hallotta az előbb elhangzottakat. Berontott a kórterembe és hozzám vágta az újonnan vett flakont.

- Ha ennyire gyűlölsz, legalább mond a szemembe! – ordította. Rettenetesen éreztem magam. Az volt a célom hogy ne bántsam meg erre most olyan mintha kést szúrtam volna bele. Pár másodpercig némán nézett rám gyilkos tekintetével majd kiviharzott. Felpattantam az ágyból és utána rohantam.

- Minji várj! – ordibáltam ám a lépcsőnél megtorpantam, mert tilos lemenni, de ebben a helyzetben nem igazán izgatott. Szedtem a lábaimat, de az első emeleten megállított egy nővér.

- Te meg mit csinálsz? Nem szabad lejönnöd a te szintedről azonnal visszamész a negyedik emeletre. parancsolt rám ingerülten.

- Kérem, csak most az egyszer úgy sincs semmi bajom. – könyörögtem.

-A nem az nem. Irány felfele! – mutatott az egekbe én meg szomorúan engedelmeskedtem neki.

Minji szemszög:

Szaladtam amennyire csak bírtam. Rettenetesen éreztem magam. Mikor kiértem az épület elé nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet és sírásba kezdtem. A lábaim már nem bírták a strapát ezért a falnak dőlve, összekuporodva huppantam le a földre. Nem tudom mennyi idő lehetett, de kezdett hűvösödni. Egyszer csak egy pulóver siklott végig hideg vállaimon és ismerős hang törte meg a csendet:

- Így meg fogsz fázni. – fordultam a hang után majd az aggódó barátom tekintetével találtam szembe magam.

- Kyung! Jobb, ha most haza mész gondolom te neked is csak egy zavaró tényező vagyok, aki megakadályoz az álmaid elérésében. – mondtam remegő hangon miközben elfordultam tőle. Próbáltam előtte visszatartani a sírást.

- Ebben nagyon tévedsz, nem hátráltatsz te se engem se Jihot. –ölelt át – Azokat a dolgokat azért mondta, mert kedvel ,a gondolatai mindig elkalandoznak és mindig a közös dolgok jutnak az eszébe. Az lenne a legjobb, ha megbeszélnétek. - súgta kellemesen a fülembe.

Csak némán hallgattam lágy szavait és mellkasába temetve arcom folytattam a pityergést. Vigasztaló szavaitól jobban lettem, de lehet, hogy csak ezeket azért mondta, hogy jobban érezzem magam. Csak úgy tudhatom, meg hogy mire véljem Jiho szavait, ha meghallgatom. De egyedül nem merem. Letöröltem a könnyeim eltoltam Kyungot kicsit hogy a szemébe tudjak nézni.

- Feljössz velem Jihohoz? – Kérdeztem félénken.

- Fel. De többet ilyet ne csinálj, még megbetegszel. – nézett rám aggódó szemeivel. Igazán törődik azokkal, akiket kedvel. Nagyon örülök neki, hogy ilyen ember mind ő a barátomnak tudhatom. Visszamentünk az épületbe és megnyomva a lift hívógombját vártuk, hogy leérjen.

- Békülj ki vele. Ha most elveszít, téged még kevésbé tud koncentrálni a karrierjére. Csak ez az idióta azt gondolta, hogy ha megszabadul a barátaitól úgy nem bántja meg őket, ha már nem lesz ideje velünk lenni. – regélte Kyung.

- Ez hülyeség tudom jól, hogy fontos neki hogy híressé váljon, azzal nem tudna megbántani. De az hogy el akar felejteni, na, az elégé fáj. – vágtam rá egyből.

Zico szemszög:

Miután visszaértem a kórterembe leültem az ágyra és fogtam a fejem. Ekkora egy barmot, mint én még is mit gondoltam? Kyung majd kitalál valamit amitől Minji kitörlődik a fejemből és éli tovább a napjait? Röhej. Az is lehet, hogy többet nem láthatom. Teljesen ki voltam idegileg, amikor kopogtak a kórterem ajtaján. Anya még nem lehet azt mondta csak később ugrik be, de akkor ki? Lassan nyílott az ajtó és egy nem várt személy lépett be. Ő rá számítottam a legkevésbé de igazán örültem neki. Gyors léptekkel megindultam felé.

- Minji úgy sajnálom. Mindent megmagyarázok! – öleltem át. Nem ellenkezett, ami megkönnyebbülés volt.

- Rendben. De azt tudnod kell, hogy egy idióta vagy. –mosolyodott el.

- Teljesen egyet értek. Tudod nem akartalak megbántani. Csak azt akartam, hogy ne kötődjünk túlságosan, mert ha mondjuk lehetőségem lenne megint külföldre menni, mint régen Kanadába akkor nehezebb lenne a búcsú. De már így is elég közel állunk egymáshoz. Hülye voltam beismerem. Szeretnék a lehető legtöbbet veled és Kyungal lenni, de az első helyen a szórakoztatóipar áll. Olyan nagyszerű akarok lenni, mint G-dragon mindenki imádja és jó a zenéje. – hadartam a monológomat majd Minji közbevágott

- Tisztában vagyok vele, hogy amikor majd felfedeznek, utána be leszel táblázva és emiatt garantált, hogy alig találkozunk. De ez engem nem érdekel, haverok vagyunk, én inkább segítenék, neked ahol csak tudok. De ha ellöksz, magadtól azzal nem oldasz meg semmit. –mondta a szemembe lágy hangon.

- Igazad van jobb lesz, ha ezeket a dolgokat elfelejtjük különben is már kicsi korunk óta barátok vagyunk már pont most kéne ennek véget vetni nem?  - Bólintott egy aprót majd Kyung is beszállt a beszélgetésbe.

- Egyet értek. De itt és most szögezzük le, hogy haverok maradunk akármi is történjék. – Bólogattunk majd a ZiKyunMi féle kézfogással hitelesítettük az ígéretet.

- Jiho és mi jót csináltál egész nap? – fordult felém Minji.

- Hát úgy terveztem, hogy egész nap a rap részeket csiszolom csak… - hadartam

- Nem is te lennél –vágott közbe kuncogva.

- Bealudtam. – Fejeztem be a mondatom mire nagy nevetésbe kezdtünk.

- Nocsak, nagy Nacseo beszunyált? Miket nem hallok. – viccelődött tovább Minji. Várjunk, de honnan tudja, hogy ez a művész nevem?

- Nacseo? – kérdeztem kíváncsian.

- Úgy értem a nagy Woo Jiho. – javította ki magát.

- Na, ezt már nem magyarázod ki –Húztam félmosolyra a szám. – honnan is tudsz te ilyen dolgokat?

- Kyungtól - vágta rá villámsebességgel és mutogatott a mellette bambuló hyungra.

- Mi? Hol? Ki? – kapta fel a fejét. – Bocsi elkalandoztam.

- Vettük észre – kuncogtam.

Elröhögtük az időt majd Minji felpattant.

- Basszus elkések, bocs srácok én megyek. – elköszönt megölelt mindkettőnket majd kiviharzott, de fél percre rá visszajött. – Majdnem elfelejtettem ez a tied Jiho. –adott át egy nagy szatyrot és kezdte levenni Kyung pulcsiját, de ő nem hagyta.

- Nem kell visszaadnod én nekem úgy is nálam van a tesis pulcsi is majd felveszem azt. Nehogy megfázz.

- Biztos?

- Igen, de nem azt mondtad, hogy elkésel? Akkor siess!

Minji meghajolt majd kiloholt.

- Jiho én is megyek, még pár dolgot el kell intéznem. -  Bólintottam egyet majd a pacsi után ő is elment.

Ránéztem a szatyorra amit Minji hozott ma. Benne voltak a mai órák füzetei. Leírta egy szó nélkül az órai munkát és még a házit is megírta nekem. Szóval innen tudta a művésznevem. Elmosolyodtam rajt hogy mikre nem figyel. Ennyit fáradt értem én meg azt mondtam, hogy ki akarom törölni az életemből. Tényleg egy mocsok vagyok. Ma asszem gitár órája van. Akkor majd csak nyolc után keresem. Addig is felhívom Kyungot. A telefonom kutatása közben bejött a nővér:

- Woo Jiho vizsgálatra jöttem. – jelentette be. – ha nem lesz ma se semmilyen probléma, akkor egy éjjel megfigyelés után haza engedünk. – bólintottam egy aprót és szurkoltam, hogy ne találjon semmi problémát.

Minden rendben ment írogatott párat a kezében lévő mappának papírjaiba, levette a kötéseket rólam és kiment. Eszembe jutott, hogy a párna alá rejtettem a mobilt. Tárcsáztam is a haverom számát.

- Szia hyung! Mizu? – érdeklődtem boldogan.

- Semmi érdekes. Igen boldognak tűnsz történt valami?

- Holnap hazaengednek. – jelentettem ki hatalmas vigyorral.

- Ez remek hír. Minjinek már szóltál?  

- Még nem szerintem még nem ért vissza gitárról. Amúgy Kyung te hogy állsz a dalokkal? – érdeklődtem. Miközben Minji szép kézírását tanulmányoztam a füzetemben.

- A pörgősebbel már végeztem a többi még félkész állapotban van , de fennmaradok ma befejezni. – hadarta.

- Én is befejezem az eddigieket és majd holnap kiválasszuk, hogy a meghallgatáson mi lesz a végleges.

- Akkor neki is állok, holnap majd hívj amikor hazaértél. Szia!

- Oké Csá. – köszöntem el majd kinyomtam a telefont és tovább nézegettem a füzeteket. Minji gyönyörűen ír.

Minji szemszög:

Véget ért a gitárórám és anya küldött egy SMS-t:

„Szia, kicsim. Ma sokáig dolgozom, ezért ugorj be a boltba kenyérért meg tejért. Csinálj majd vacsorát is. Apád üzleti úton van. Ne csinálj butaságot. Majd jövök, szeretlek.’’

Válaszul csak ennyit írtam:

„Rendben. Én is szeretlek.”

Becsúsztattam a telefonom a zsebembe, majd elindultam legközelebbi bolt felé. Már jócskán besötétedett. A bolthoz érve hallottam, ahogy két idős hölgy beszélget.

- Szerintem is ez a város tele van romlott emberekkel jobb is, ha inkább kocsival mész az unokádért. – mondta az alacsonyabbik.

- Főleg most. Tegnap is volt a hírekben mondták, hogy egy iskolás kislányt megerőszakoltak. Hova süllyed ez a világ? – magyarázta.

Nem is hallgattam tovább a beszélgetésünket. Így se szeretek egyedül mászkálni ilyen későn, de ezt hallván elégé beijesztettek. Ezt is pont ma kell hallanom. Sóhajtottam egyet majd odaballagtam a pékárukhoz. Leszabtam egy zacskót és két brióst dobtam bele. Majd egy joghurtot raktam a kosárba. Ezzel le van tudva a vacsorára való, majd mikor elballagtam az üdítőknél levettem Jiho kedvencét és gondolkodás nélkül a kosárba tettem. Már rutinból neki akarok kedveskedni. Erről lehet le kéne szoknom. Megvettem a tejet is majd nézelődni kezdtem az újságok között. Belegondolni, hogy pár év múlva majd Jiho kacsint vissza a címlapokról igen jó érzés. Már megint Ő járt a fejemben. Ez így nem lesz jó. Miközben nézegettem az újságot felfedeztem, hogy van benne egy BigBang-es cikk és egy poszter a bandáról. Ezt az észrevételt az követte, hogy az újság is a megvásárolandó cuccok között landolt. A fiúkkal az egyik közös kedvencünk volt . Sokat szoktunk róluk beszélni. A nézelődés után beálltam a hosszú kígyózó sorba ás vártam a sorra kerülést. A gondolataim elkalandoztak majd az ábrándított ki, hogy egy kosárt tolnak a hátamba.

- Nagyon sajnálom, nem direkt volt. – szólalt meg mögülem egy férfihang.

- Ugyan nem történt semmi. – legyintettem.

- Biztos? Még egyszer elnézést kérek csak elbambultam és…- hadarta aggódva, de én közbevágtam.

- Ne is töröljön vele. De ha megbocsát, fel kell raknom a szalagra a dolgokat. – fordultam el.

- Várjon, megkérdezhetném a nevét? – Nézett rám gyönyörű szemeivel.

- Lee Minji vagyok. És ön?

- Jaj, tegezzél hisz ugyan annyi idősek vagyunk. – húzta mosolyra ajkait. – Kim Yookwon vagyok, örülök a találkozásnak.

- Én is. Látom jól bevásároltál. – Pillantottam a teli kosárra.

- Igen. A haveromnak lesz szülinapja. De szerintem pakolj te vagy a következő. –mutatott a fekete futószalagra.

-  Ó, köszi hogy szólsz. – mosolyodtam el - Jó estét! – köszöntem a pénztárosnak majd mikor minden árucikkemet lehúzta kértem egy szatyrot is.

Fizetés után összeszedtem a frissen vett dolgokat és a táskába szórtam. A hátamra kaptam a gitárt mikor odaért mellém Yookwon.

- Ne kísérjelek haza? – nézett a szemembe. – Veszélyes ilyenkor egyedül mászkálni.

- Köszönöm az ajánlatot, de nem is ismerlek. Meg gondolom neked is van jobb dolgod mind engem kísérgetni.  – mondtam miközben észre se vettem hogy az arcát fürkészem.

- Hát jó –hajtotta le a fejét. – de legalább legközelebb nem jönnél el velem beszélgetni? – nézett rám kiskutya szemekkel.

- De, ha ennyire szeretnél. –böktem oda félénken mire száz wattos mosollyal bólogatott majd egy kis cetlire felírta a számát és kiviharzott. – Majd hívj.

Csak megvontam a vállam zsebre vágtam a cetlit és elindultam hazafele. Közben megcsörrent a telefonom. Mikor megláttam a kijelzőn Jiho-t egyből felkaptam.

- Szia! Hogy vagy? – szólt bele vígan a telefonba.

- Hali! Én remekül most megyek haza boltból meg voltam gitáron. És te volt már vizsgálat?

- Igen és haza engednek. – dalolta vígan a .

- Ez fantasztikus. És mikor? – érdeklődtem, közben kicsattantam az örömtől, hogy ilyen gyorsan meggyógyult, de gondolom ezzel nem voltam egyedül.

- Holnap reggel. Délután már el is mehetnénk pizzázni, hogy, megünnepeljük.

- Rendben! Este úgy is fel akartam hívni Kyungot majd szólok neki.

- És most merre jársz? –érdeklődött.

- Most haladok el a kórház előtt. Ha lenne látogatás még fel is mennék hozzád.

Miközben beszélgettünk egy idegen férfi kezdett el menni.

- Mi van kis csaj egyedül vagy? – Húzta félmosolyra a száját. – Micsoda ártatlannak tűnsz, tegyünk róla, hogy ne legyél az. - fogta a karom és kitépte a telefont a kezemből és félredobta majd neki tolt a legközelebb lévő falnak.

- Engedjen el! – ordítottam – Szálljon le rólam.

Nem volt egy két ajtós szekrény, mint az a felsőbb éves, aki megtámadta Jihot de nálam erősebb volt. Próbáltam kimászni a szorításából, de nem tudtam, hogy mi tévő legyek.

- Segítség! –sikítottam, de nem volt sok haszna.

- Annyit ordítasz, amennyit akarsz, a kórház előtt ilyenkor már nem sűrűn sétálgatnak. – Teljesen kétségbe voltam esve és a sírás keringetett. Most mi lesz? Ha így folytatom, tuti nem úszom meg. Elveszett a reményem. Már bánom, hogy nem fogadtam el annak a jóképű fiúnak az ajánlatát.

Zico szemszög:                            

Felhívtam Minjit majd kis beszélgetés után egy idegen férfihangot hallottam a vonal másik oldaláról.

- Mi van kis csaj egyedül vagy ? – Ennek nem lesz jó vége.  – Micsoda ártatlannak tűnsz, tegyünk róla, hogy ne legyél az. – ezután recsegést hallottam.

- Engedjen el! Szálljon le rólam. – Miután hallottam amint Minji ezt kiáltotta. Dühösen felkaptam a pulcsim és átvettem a cipőm és a nadrágom villámsebességgel és loholtam le a kórház elé. Mázlimra a nővérek épp a szomszéd kórteremben rakták fel az infúziót az ottani betegekre, ezért nem vették észre a kis szökésem. Rettenetesen izgultam, hogy ne legyen semmi baja. Azt én nem élném túl. Szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. Nem figyeltem semmire se csak arra, hogy odaérjek. Mikor kiértem az épület elé körbenéztem, hogy merre lehet.  Mikor megláttam Minjit ahogy a falhoz szorítja az a férfi eszeveszetten rohantam…