Bye bye friends? 6.rész

Bye Bye friends?

6. rész:Nem kell félned …

Zico szemszög:

Mikor kiértem az épület elé körbenéztem, hogy merre lehet.  Mikor megláttam Minjit ahogy a falhoz szorítja az a férfi eszeveszetten rohantam feléjük. A düh teljesen elborította az agyam. Egy hatalmas rúgással lerúgtam Minji reszkető testéről az ismeretlen férfit majd gondolkodás nélkül ütni kezdtem.

- Hogy merészelsz rátámadni egy ártatlan lányra? – ordibáltam. – Na, mi van most már nem vagy menő csávó? - közben addig vertem, míg el nem kezdett vérezni az orra.

 Ekkor Minji átölelt hátúról és lágyan lehúzott a földön fekvő emberről. Szembe fordított magával és a fülembe súgta:

- Ennyi elég lesz. Nem szeretném, hogy bajba kerülj e miatt az állat miatt. – bólintottam egyet majd felkaptam őt felvettem a telefonját, ami pedig pár lépéssel arrébb hevert, és zsebemre vágtam. Majd a gitárja után nyúltam és felkaptam a hátamra . A kórház épületének hátsó részéhez indultam.

- Jiho nehéz vagyok. Nem kell vinned. – mondta miközben szorongatta a zacskót a kezében. Már egy kicsit nyugodtabb volt, mint az, előbb de a sokk, ami érte eléggé feldúlta.

- Csend! Te pille könnyű, vagy ha szeretnéd, egy kézzel is viszlek, csak az neked kényelmetlen lenne. – jelentettem ki. – És mit szorongatsz a kezedbe? – kérdeztetem majd a zacskóra pillantottam.

- A szüleim nincsenek itthon ezért vettem vacsorát. – miközben hallgattam odaértünk és leültettem a padra. Letettem a gitárt majd mellé ültem. – De nem gondoltam, hogy ez lesz. – csuklott el a hangja. – É-én nagyon féltem. – ekkor eltört a mécses. Nem bírta tovább és kitört belőle a zokogás. Átöletem és megpusziltam a homlokát.

- Tudom szörnyű lehetett, de most már nincs semmi baj. – súgtam a fülébe. Legszívesebben megfojtottam volna azt az alakot.

- Nem baj, ha kicsit így maradunk? – kérdezte félénk hangon, ami alatt én végigsimítottam hosszú selymes haján.

- Persze hogy nem. – csendben ültünk pár percig majd eltolt magától és a kék kis szatyorba kezdett turkálni, amit nem régiben még a kezében tartott. – Mit keresel? – érdeklődtem. Kihúzott a táskából egy Coca Colás palackot majd a kezembe nyomta.

- Idd meg! –parancsolt rám. – Neked vettem.

- Igazán nem kellett volna így is annyit fáradsz értem. Tényleg még meg se köszöntem, hogy vázlatot írtál a füzetembe.

- Nem tudom, mért csinálom. –sóhajtott – Valahogy valami mindig azt súgta, hogy amiben csak tudok, abban segítsek neked.

- Érdekes. Szerintem ez azért vagy, mert te vagy a világ legkedvesebb embere. – vigyorodtam el. Majd letettem a kezemben lévő kólát – na de ne hidd, hogy megúszod ezt viszonzás nélkül – kezdtem el Csikizni, amitől kacagni kezdett.

- H-hagyd abba! – kiáltotta nevetve. Kérésére befejeztem a csiklandozást majd kibontottam az üveget és inni kezdtem.

- Kezd hűvös lenni jobb, ha haza mész. – a szavaim hallatán lehajtotta a fejét.

- Nem merek. – súgta halkan majd elfordult.

- Elkísérlek, nem kell félned. – vágtam rá majd felé nyújtottam az üveget. – Kérsz? – aprót bólintott majd párat kortyolt. Igen aranyos volt.

- De neked nem kell még bennmaradnod? – nézett rám gyönyörű szemeivel.

- Holnap úgy is hazaengednek. Meg majd beosonok úgy, hogy ne vegyék észre. Azt se látták, ahogy kijöttem.

- Ha te mondod…- húzta fél mosolyra a száját – akkor induljunk. –kapta volna fel a holmiját, de közbeléptem.

- Nana, azokat én viszem. – kaptam fel a gitárt és a szatyrot. Majd kicsúsztattam a zsebemből Minji telefonját. – Ezt viszont viheted.

Késő este lehetett. Április közepe volt szóval nem volt valami kánikula. Ahogy Szöul sötét kis utcáin sétálgattunk figyeltem kecses lábait, ahogy rakja őket egymás után.

- Nem fázol? – kérdeztem megtörve a csendet.

- Csak egy picit. – nézett oldalra. Közelebb léptem hozzá, amikor megállapítottam.

- De hiszen te reszketsz – elkezdtem levenni a pulcsim majd rám kiáltott.

- Ne! Nem szeretném, hogy megfázz. Mindjárt ott vagyunk, addig kibírom. – nem foglalkoztam vele és folytattam a pulóver levételét. És ráterítettem.

-Woo Jiho hallod, amit mondok?! – kapta fel a vizet.

- Nyugi már. Nincs is hideg. – közöltem flegmán.

- Na, jó, de ha nekem megfázol még meghallgatás előtt szétverem a fejedet. – fenyegetett. Mire én elmosolyodtam. Egymás mellet ballagtunk a sötét éjszakába és lassan odaértünk a kapu elé. Minji elém lépett rám nézett és félénken mondani kezdte: 

- Feljössz egy kicsit? – elpirult egy picit majd tekintetét az aszfaltra vezette.

- Igazán nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz meg le kéne fürödnöd, hogy ne fázz meg. Meg biztos éhes vagy. – vágta rá.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá.  –bólintottam rá. – De sietek, vissza nehogy elkapjanak.

Minji odafordult a kapucsengőhöz és bepötyögte a kódot. Belökte hátal az ajtót és belépett. Én felkapcsoltam a villanyt majd halkan megindultunk a lépcsőkön. Figyeltem, ahogy előttem megy és húzza az egyik lábát a másik után. Mielőtt felértünk volna az egyik lépcsőfokon nem vette észre, hogy egy kisebb víz folt van és megcsúszott. Majdnem sikerült egy nagyot esnie, de szerencsére pont el tudtam kapni. Egy kicsit meglepődött majd mikor összeszedte magát kimászott a karjaim közül.

- Jól vagy? – vágtam rá. Egy aprót bólintott és elindult az ajtót kinyitni. Pár perc babrálás után a zárat és beljebb léptünk.

- Arra találod a fürdőt gyorsan mosakodj le, nehogy megfázz, addig keresek neked ruhát. – jelentette ki majd rámutatott a tőlem jobbra lévő fehér ajtóra.

- Rendben. – böktem ki röviden. majd megindultam a fürdő felé. Még mielőtt beértem volna, ő már loholt is felém a ruhákkal.

- Ezek még a tavalyi ki mit tud?-ról vannak, amikor együtt indultunk azzal a rap számmal. Elvileg jónak kell lenni a méretnek. Most megyek, keresek valami kabátot, hogy visszának ne kelljen fagyoskodnod. Ja és nincs semmi ellenkezés.

Szóhoz sem hagyott jutni és már ballagott a szekrénybe kabátot keresni majd miután talált egyet leterítette a fotelre.

Minji szemszög:

Amíg Jiho fürdött addig beraktam a tejet a hűtőbe majd kiraktam a két brióst az asztalra. A várakozás közben történelmet tanultam. Holnap dolgozat és elég keveset tudtam. Hetente csak egyszer járok magántanárhoz. Rengeteget kell tanulnom ahhoz, hogy, bejussak egy normális egyetemre, és elvárják, hogy jól tanuljak. De ennek ellenére is az első dolog, amit meg kell tennem, hogy a csúcsra, juttatom Kyungot és Zicot. Hogy hogyan? Na, az jó kérdés. Miközben ezekkel a gondolatokkal voltam elfoglalva egy hang ábrándított ki.

- Kész vagyok.- sétált elém. - Törit tanulsz? – terelte tekintetét a kezemben lévő füzetre.

- Igen. Gyors voltál. Ülj le – mutattam a székre. Az asztalon ott volt a két briós, aminek az egyikét felé nyújtottam.

- Köszönöm. – mondta teli szájjal miközben tömte magába az ételt. Tényleg nagyon éhes lehetett, ha ennyire majszolja. – Ezt megeszem és nem is zavarok tovább biztos sok a tanulni valód meg nekem is minél előbb vissza kell mennem. Szerintem így is hatalmas fejmosást kapok majd a nővérektől. – Az utolsó mondatára lehajtottam a fejem. Csak miattam bajba keverte magát és én még rontottam a helyzeten. – Ne legyél szomorú te semmi rosszat nem csináltál.

- De igen. –kaptam fel a fejem - Ha elfogadtam volna Yookwon ajánlatát akkor nem lett volna gond.

- Yookwon? Ő meg kicsoda? Na, mi van, pár napig kórházban vagyok és te már be is pasizol. – mosolyodott el és húzogatta a szemöldökét.

- Nem ő vele csak ma futottam vele először. Nekem jött a boltba a kosárral és kiengesztelésképp haza akart kísérni. – dadogtam félénken. Jiho csak nagy nevetésbe kezdett.

- Hát szerintem még jobb is hogy nem egy vadidegen kísért haza. – kacagott tovább. – Úgy látszik szó szerint összefutottatok.

- Nem vicces. – vágtam rá. – Amúgy ha már itt vagy nem segítenél felrakni a BigBang poszterem? – váltottam témát. – Ha egyedül rakom fel mindig ferde lesz.

- De … várjál…neked honnan van BigBang posztered? – nézett kerek szemekkel.

- Ahol voltam vásárolni a frissen megjelent.

- Akkor holnap muszáj lesz vennem –csillant fel a szeme.

- Na de akkor rakjuk fel – mondtam közben kivettem a zacskóból az újságot. – Én tartom és te mondod, hogy merre fordítsam. – utasítottam.

- Oké. Na, kezdjünk neki. – Kivettem a posztert óvatosan a lapok közül, majd belépve a szobámba feltartottam az ágy felett lévő üres részre. Mire Jiho kuncogni kezdett. – Ha majd rólam készül ilyen hatalmas poszter azt is ki fogod rakni?

- Persze meg majd még csókolgatom is. – mondtam majd én is kacagtam egy jót.  – Inkább azt mond, hogy ferde vagy sem?

- De még mennyire. Fordítsd jobbra! - parancsolt – Jaj ne annyira! Most inkább balra. – még pár percig noszogatott jobbra, balra majd közelebb lépett és szorosan mögém felállt az ágyra. – Milyen kis esetlen vagy.  – súgta a fülembe

- Nem is. –öltöttem ki rá a nyelvem. A hátam szorosan a mellkasához simult. Ahogy hozzáért a kezemhez elpirultam.

- Na így egyenes. – jelentette ki majd leragasztotta a sarkát a képnek.  – hát igazad volt tényleg nem ez az erősséged.- Lelépett az ágyról majd karjaim alá nyúlt és leemelt.

- Menned kéne. –mondtam szomorúan és a szemébe néztem. – Anya mindjárt hazaér. Meg gondolom, keresnek.

- Jó. De miért vagy szomorú? Holnap úgy is megyünk pizzázni. Ne szomorkodj. Tényleg –kapta elő a telefonját.- fel is hívom Kyungot. – és már a füléhez is kapta a kicsöngő mobilt.

- Várj! Mi van, ha alszik?

- Tényleg el is felejtettem, hogy késő van, na de már mindegy hisz hívom. – vonta meg a vállát Jiho.

Kis várakozás után frissen ébredt hangon beleszóltak:

- Ki az az állat, aki ilyenkor hív? – mormogta rekedtes hangon.

 - Jiho vagyok. Szeretnék valamit kérdezni.

- Oh, Hali haver. Először én kérdezek. mi a francért kell neked hajnali kettőkor felhívni, amikor szépet álmodok? – nyavalygott, amin mi csak kuncogtunk.

- Minjivel vagyok és el akarunk holnap menni, pizzázni nem jössz?

- De szívesen, de ez ráért volna reggel is, na jó éjt. – majd lecsapta a telefont.

Ezután Jiho összeszedelőzködött majd az ajtóba egy öleléssel elbúcsúztunk. Ledőltem az ágyra majd bámulni kezdem a posztert.

Zico szemszög:

Miután kiléptem az ajtón kicsit szomorú voltam, hogy csak ennyit lehettem vele, de vigasztalt hogy holnap úgy is találkozunk. Elindultam lefele a lépcsőkön halk léptekkel mikor magas sarkú kopogását hallottam. Minji anyja volt. Valahogy meg kell oldanom, hogy ne, vegyen észre. Úgy tudja, kórházba vagyok, és ha észrevesz, akkor még jobban benne vagyok a bajban. Egyre hangosabban lehetett hallani a lépteket. Kicsit kétségbe estem, de erősen törtem a fejem, hogy hogyan oldjam meg az észrevétlen kisurranást…

Ez a rész kicsit rövidebbre sikerült de remélem tetszett . Aki esetleg elolvasta légyszi írjon véleményt. Igyekszem fejlődni és jobb szöveget írni. Sietek a következő részel :3 :) Fightiing! <3