13. rész:
Zico szemszög:
Mikor kiderült, hogy Pufi is nyert boldog voltam. Azonban
nagyon meglepett G-dragon viselkedése. Miközben beszélgettünk vele végig
nyomult rá és megbámulta Mimit. Egy ideig tűrtem és mondogattam magamban hogy
„Csak kedvességből” azonban mikor megláttam GD nézését és kacsintását elöntött
az ideg. Inkább kimentem levegőzni mielőtt valami meggondolatlant tettem volna.
Neki dőltem a falnak és próbáltam nyugtatni magam. Teljesen megőrített a
gondolat hogy esetleg mással lenne együtt Ő. Lehet, hogy túlreagálom? A koncert már egy ideje elkezdődhetett.
Egyszer csak a telefonom hangja zavarta meg a csendet. Nem akartam senki fejét
leordibálni akárki is keresett. Most nem vagyok olyan kedvemben, hogy
felvegyem. Az illető igen kitartó volt mivel már hatodára hív, de még mindig
nem néztem meg ki lehet. Ha fontos írjon üzenetet. Mikor már untam a
hívogatásokat felvettem , de már késő volt ekkora már letevődött a hívás
és nem hívott újra. Basszus hisz ez Minji volt. Biztos aggódik. Épp amikor
felhívtam volna jött Kyungtól egy üzenet:
„ Hé,
haver merre vagy?? Minji aggódik érted. Amióta elmentél megállás nélkül keres.
Mérges vagy rá? Azért írj, hogy minden rendben van e.”
Azonnal felhívtam Minjit…
- Hallo? – szólt bele halkan. Feltehetőleg az egyik folyosón
van.
- Szia, Mimi! Bocsánat hogy nem vettem fel, de rossz volt a kedvem
és nem akartam senkivel se kiabálni.
- Te idióta inkább kiabálj, nem érdekel. Tudod, hogy mennyire
aggódtam? Az se érdekel, ha elmondasz, mindennek csak had tudjam, hogy jól
vagy. Mindent átnéztem és már fél órája kereslek. – hadarta ingerülten.
- Sajnálom, sajnálom, és még egyszer sajnálom. Itt vagyok az
épület előtt csak kijöttem egy keveset levegőzni. – miután ezeket kimondtam
lecsapta a telefont. Próbálgattam hívogatni, de nem kaptam választ. Ekkor futva
ért elém és durcás tekintetével nézett rám. Tényleg illik rá a Pufi becézés.
- Legalább szólhattál volna, hogy elmész. – ordította majd
elkezdte a mellkasomat ütögetni. – Még is mire gondoljak, ha egy szó nélkül
elmész és még a telefonodat se veszed fel? – csuklott el a hangja és egyre
kisebbeket ütött majd mikor lehúzta a kezét átöleltem.
- Nem tudom elégszer elmondani, hogy sajnálom. De szörnyű volt
látni, ahogy más rád hajt. –hajtottam le a fejem és ekkor ő is átölelt.
- Te buta tudd, hogy téged szeretlek. Miattam jöhet, a
szőke herceg fehér lovon nekem te kellesz kis bolondom. – nyomott puszit az
arcomra. – Menjünk be, ha már a koncert elejéről lemaradtunk.
Megnyugodtam, hogy nem haragszik és bementünk a koncertre.
Ezek után már végig szórakoztunk a dalokat Minji a magasba tartotta a sárga
világító koronát és együtt énekeltük a kedvenc dalainkat. A koncert után
hazakísértem és én is haza ballagtam…
A koncert kezdete után Minjit vettük észre, ahogy kétségbe
esetten keres valakit. Odamentem hozzá és megkérdeztem mi a gond ez alatt pedig
kisétáltunk a folyosóra. Ő csak szipegve próbált válaszolni:
- Jiho elment és nem veszi fel a telefont. Mikor utoljára
láttam idegesnek tűnt. Félek, hogy valami baja esett. Mi van, ha baleset érte?
– nézett rám kétségbeesetten. Én pedig átöleltem, hogy kicsit lenyugtassam majd
gyorsan küldtem egy üzenetet Woo Jihonak. Nem sokra rá csörgött Minji
telefonja. Kapkodva felvette a telefont majd beleszólt.
- Hallo? – elkezdett beszélni
vele a telefonba ezért úgy gondoltam innen már minden rendben lesz és visszamentem
Min-hez. A koncert javában folyt, de ő eltűnt. Gondoltam várok egy keveset
hátha csak mosdóba ment. Már negyed órája nem jött vissza muszáj lesz
felhívnom. Nem is tétováztam tovább gyorsan tárcsázni kezdtem.
- Min minden rendben? – szóltam bele egyből.
- Kyung… azt hiszem, nem érzem jól magam. – nyöszörögte.
- Mi történt? Hol vagy? Azonnal oda megyek. – hadartam a
telefonba kétségbeesetten.
- Semmi komoly nem történt ne aggódj.
- De aggódok, legalább mond meg hol vagy?
- A mosdóban. – Ez után lecsaptam a telefont és futni kezdtem
a mondott helyszín fele. Épp imbolyogva csoszogott ki Min. Sápadt volt és a
homloka lángolt.
- Hisz te rettenetesen vagy most azonnal hazaviszlek. –
kezdtem el húzni, de ő visszarántott.
- Már annyira vártam ezt a koncertet, és hogy veled legyek egy
kis betegség nem akadályozhat meg.
- De hisz alig állsz a lábadon. Ne szenvedj! Máskor is lesz
koncert és az egészséged fontosabb. Gyere… Majd viszlek, nehogy itt eless
nekem. –mondtam majd a hátamra vettem őt.
- Várj! Hova viszel. –kezdett el kapálózni.
- Haza. – böktem ki röviden.
- Ne! Ha apa megtudja, hogy betegen eljöttem a koncertre tuti
szobafogságot ad. – átgondoltam, amit
mondott, de tovább indultam. – Hé, nem hallod, amit mondtam?!
- Nem hozzád megyünk, hanem hozzám. Amíg jobban nem leszel,
addig ott leszel. – Magyaráztam.
- De a szüleid… meg az
én szüleim hogy magyarázom el nekik? - motyogta kétségbe esetten.
- Az én szüleim épp elutaztam három napra te meg majd azt
mondod, hogy Minjinél vagy. És az öcsémet meg elviszem, moziba úgy pedig
tartani fogja a száját. – Mivel tudta, hogy úgy se beszélhet le ezért hagyta,
hogy tegyem, amit akarok. Mikor hazaértünk megbeszéltem Saehimmel
és Channal hogy ne mondják el a szüleinknek ezt a kis vendéglátást. Felvezettem
Min a szobámba majd megmértem a lázát.
- 39.5 – olvastam le. Az ágy szélére készítettem neki pár
kényelmesebb ruhát. –Ezeket vedd fel és feküdj le. Mindjárt hozok
lázcsillapítót… ja és nem fogadok el semmi féle tiltakozást. – Mondtam majd
loholtam a konyhába gyógyszerért és teát csinálni.
- Hyung, ennyire fontos neked ez a lány? – szólt a hátam mögül
az öcsém.
- Chan ! Menj aludni késő lejár. – próbáltam betessékelni a
szobájába.
- És te? Neked nem kell aludnod? – nyavalyogta.
- Én is mindjárt megyek, csak még megvárom, hogy elkészüljön a
tea. – végül csak legyintett egyet majd ásítva becsoszogott a szobájába.
Összedobtam Minnek egy kisebb vacsorát is majd halk léptekkel bementem a
hálóba. Amikor beléptem az ajtón tele volt a kezem. Az ajtó a huzat miatt
hírtelen becsapódott és Min felkelt rá.
- Bocsi hogy felébresztettelek. Jobban vagy? – tettem fel a
kérdést mialatt a kezemben lévő tálcát az éjjeli szekrényre raktam. Bólintást
kaptam válaszul majd megfogtam a homlokát. Még mindig nagyon forró volt, de
mintha egy kicsivel lejjebb ment volna. – tessék, vedd ezt be. – nyújtottam
felé a bögrét és a lázcsillapítót. Ezután a fürdőbe siettem és egy kisebb
törölközőt beáztattam hideg vízzel majd Min homlokára terítettem.
Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy minél előbb
meggyógyuljon. Küldtem egy üzenetet Miminek ,hogy falazzon nekünk.
„ Szia Minji. Légyszi tegyél
meg valamit. Mond azt Min anyjának, hogy nálad van. „
A válasz gyorsan megérkezett:
„Ok. De majd mondjátok
el mi történt.”
Egy gonddal kevesebb. Óránként mértem a lázát és végül hajnali fél 4
kor lement 37.2-re. Már igen kifáradtam ezért ledőltem Min mellé az ágyba
pihenni.
Min szemszög:
Már a koncert előtt volt hányingerem, fejfájásom és
szédülésem, de véletlenül se akartam kihagyni a koncertet. Mivel elég sápadt
volt az arcom bekentem alapozóval és gyógyszert is vettem be. A koncert elején
még semmi gond sem volt azonban nem sokkal a kezdés után szörnyen éreztem
magam. Sietve megindultam a mosdó fele. A tüneteim rosszabbodtak. Ha a hányinger nem lett volna elég még a
fejem is jobban hasogatott. Leöblítettem az arcom abban a hitben, hogy jót
tesz, de nem volt hatása Egy ideje már benn gubbasztottam amikor Kyung hívott. Most már muszáj lesz elmondanom, hogy nem
vagyok a toppon. Nem akartam, hogy aggódjon, de ezt már elszúrtam. Próbáltam
kibicegni a mellék helységből és mire kiértem Kyung is odaért. Haza akart vinni,
de én ellenkeztem. Végül sikerült elérnem, hogy legalább a szüleim ne tudják
meg hogy betegen eljöttem. Szorgosan ápolt én pedig bűntudatot éreztem, hogy
ennyi gondot okozok neki. Lassan az Ő ágyában álomba merültem. Az álmomban. egy
kutya volt, akit sétáltattam etettem. kényeztettem és simogattam. Az aranyos
kis állatot miközben simogattam a füves rét átváltozott egy hálószobává. Ekkor
kinyitottam a szemem és azon kaptam magam, hogy a mellettem fekvő Kyungnak
simítok végig a hátán. Elrántottam a kezemet ijedten róla majd kétségbeesetten
reménykedtem, hogy nem kelt fel.
- Miért hagytad abba? –
nyöszörögte rekedtes hangon. Feltehetőleg még félálomban volt. Háttal fordultam
neki és csak csenden feküdtem. Mi van, ha kihasználta az alkalmat, és amíg
aludtam… úr isten. Nem Kyung nem olyan. – gondoltam. Két kar húzódott át a
derekamon, amitől megrezzentem. Szemei még csukva voltak és szuszogott. Meg nyugodtam,
hogy alszik és pár perc után én is visszaaludtam.
Zico szemszög:
Kellemes reggelre ébredtem. A nap sugarai átjárták a szobám és
olyan érzésem volt, hogy remek napnak nézek elébe. Első dolgom volt, hogy
Minjinek küldjek egy jó reggelt, SMS-t. Leültem a gépem elé és órákig dolgoztam
a számokon. Az volt a tervem hogy délután áthívom Mimit. Sokat számít, hogy mit
gondol a dalokról. Teljesen bele voltam merülve a munkálatokba, amikor kopogást
hallottam.
- Woo Jiho azért enned is kellene már délután egy óra és te
még ki se jöttél a szobádból. – nyitott be anyám. Hogy mi? Már ennyi az idő?
Pillantottam az órára majd az asztalhoz sietve gyorsan betömtem az ételt. A biciklimre pattanva elindultam Mimihez. Odaérve bepötyögtem a házszámuk és
vártam. Egy-két csengetés után. Beleszóltak:
- Ki az? – kérdezte a férfihang.
- Woo Jiho és Minjit keresem. – válaszoltam hirtelen.
- Na, jól van. Vigyázz ám a húgommal, ha egy haja szála gördül…-
kezdett bele, de kis recsegés után más vette át a szót.
- Bocsi. Ne is foglalkozz, vele mindjárt megyek. –
hallatszódott Minji hangja. Ekkor kinyomta a kaputelefont én pedig vártam. Tíz
percre rá megérkezett és bájos mosolyával és egy öleléssel fogadott. – Még
egyszer bocs a tesóm miatt.
- Jaj nem számít. Inkább induljunk felvettem pár új számot és kíváncsi
vagyok a véleményedre. – Felpattantunk a biciklimre és száguldottunk egyenesen
a lakásom fele. Az út alatt szorosan át ölelt, míg én csak némán tekertem. – Itt
vagyunk. – szálltam le. Megfogtam apró
kezét és futottam fel vele a lépcsőkön. A szobához érve előre engedtem majd a géphez
sietve leültem ő pedig az ölembe huppant. Beindítottam a számot, amin annyit
dolgoztam.
- Milyen? – néztem rá félénken.
- E-ez eszméletlen – nyomott puszit a számra. – Már most olyan
profi vagy, hogy több millió embert lekörözöl. Tényleg megmutatod, hogyan
csinálsz zenét? Mindig is kíváncsi voltam rá. – kért meg.
- De. – Kaptam elő egy lapot. – Először is írjunk egy jó kis szöveget.
– A szavak csak úgy jöttek én meg
körmöltem az épp eszembe jutó sorokat és a fejemben már összeállt a dallam.
Mimi csak ámulva nézte a munkálkodásom. Neki álltam az alap összeállításának és
szép lassan meglett a dal. Már csak a feléneklés volt hátra. Úgy hogy Pufi itt
volt mintha könnyebben ment volna minden. Jól szórakoztunk egész délután.
Egyszer csak Kyung hívott…
- Segíts! – szólt bele
kétségbeesett hangon…
[Bocsi ha helyesírási hiba van benn. De remélem megdobtok egy kis véleménnyel :$:33]
[Bocsi ha helyesírási hiba van benn. De remélem megdobtok egy kis véleménnyel :$:33]
nagyon,nagyon,nagyon ....... jó lett ^^
VálaszTörléskyng meg min-nek szurkolok ^^
nagyon várom a kövi részt :))
kivánci vok h mi lesz ^^
köszi :) igyekszem ahogy tudok
Törlésjó lett :DDD
VálaszTörléskösziiiii <3
Törlés