Bye bye friends? 10.rész

[Hali! :) Meghoztam az új részt mint látjátok és remélem megdobtok pár véleménnyel.

Nagyon szépen köszönöm az 1,000 látogatót és hogy olvassátok a történetem. A 10.rész újdonsága ként mostantól Min szemszögéből is írok . Jó olvasást kívánok ! :3 ]

10. rész: Miért?

Minji szemszög: 

 

Szakadt az eső, de úgy éreztem ez volt a legkisebb gondom. A ruhám és a hajam teljesen elázott. Mentem a fejem után, majd a biciklitároló mögött neki dőlve a falnak összehúztam magam. „Talán itt nem találnak rám.”- gondoltam. Könnyeimet nem tudtam visszatartani. Miért nem vettem észre hogy az útjában állok? Igaza volt SooJinnak jobb, ha békén hagyom. Nem rég ki akart törölni az életéből, most sikerülhet neki. Körülbelül öt óra telt el az óta hogy nem mentem be órákra. Még mindig sírtam. Hogyan felejthetném el azt a sok szép emléket? Fáztam és még csak annyit se tudtam mikor lesz erőm kikecmeregni a kis zegzugból. Remek hely volt az egyedülléthez. Igaz nem volt semmi tető, ami megvédene, a csapadék elöl, de s bokrok lehetővé tették, hogy ne legyen észrevehető az itt létem és más most nagyon nem érdekelt . Járt az agyam, újra és újra Soojin szavai zengtek a fejemben. „Nem veszed észre, hogy miattad szenved?!” – hasogatott a fejem ettől a mondattól. Egyre gyengébbnek éreztem magam. A fájdalom csak nőt.

Zico szemszög:

Felkaptam a kapucnim és kerestem Őt. Az egész suli udvart körbejártam, de nyoma se volt. Egyre jobban izgultam, hogy mi a bánat van vele. Ha Pufi lóg, akkor már nagy gondok vannak, hisz ő még holt betegen is bejár csak hogy le ne maradjon. A kerékpár zárral babráltam mikor egy tüsszentésre kaptam fel a fejem. Csak ő lehet az. Óra közepe van, ilyenkor vagy otthon vannak vagy még a teremben, főleg ilyen esőben, esetleg még Minék szoktak ilyenkor a folyosón beszélgetni. Megindultam a bicikli tároló mögé ahonnan a hangot hallottam. Lassú halk léptekkel haladtam majd mikor megláttam Mimit őrült módjára odabaktattam.

- Minji! Mi a baj? – leguggoltam és próbáltam a szemébe nézni, de mikor meglátott nyomban eltakarta arcát.

- Semmi Jiho minden rendben…. csak kijöttem levegőzni picit. – motyogta remegő hangon. Sugárzott róla hogy rettenetesen van. – Menj el!

- Na, az az, amit utoljára csinálok most. – kezdtem simogatni a hátát.- Hisz, te reszketsz. Még jó hogy elhoztam a pulcsid. – A megállapításom után ráterítettem a ruháját nedves, remegő hátára. Mond el mi történt. Barátok vagyunk, nekem elmondhatod. - próbáltam kiszedni a történteket. Megrázta a fejét és hátat fordított. – Nézz ide!

- Mondtam, hogy jól vagyok csak… - elcsuklott a hangja. Magam felé fordítottam törékeny testét majd óvatosan felemeltem az állát hogy a szemébe tudjak nézni. Valaki bántotta. Ezt nem bocsájtom meg, ha megtudom ki volt, aki ezt művelte annak meg vannak számlálva a napjai. Egy kisebb vágás is volt a szeme alatt. Látszott az is hogy sokat sírt. Most már tényleg nagyon felhúztam magam. – Ki tette ezt veled?  Addig élt az a személy – mormogtam.

- Senki. Ez semmiség csak beütöttem egy kicsit a szemem és nem akartam vissza menni az osztályba. – Át láttam, rajta ha hazudik, mindig általában babrál az egyenruhájával akár csak most.

- Az igazat akarom hallani. Muszáj lesz durvábbnak lennem, ha nem mondod el. – rettentő feszült volt de én se voltam happy.

- Jiho én nem akarok az utadban állni. Nem akarom, hogy miattam szenvedj és nem akartam közéd és SooJin közé

 állni. – fakadt ki. Szemében könnyek gyűltek majd ott akart hagyni, de elkaptam a csuklóját.

- Várj. – húztam magam felé.

Szótlanul állt és gyönyörű szemeit rám szegezte. Várta, hogy belekezdjek a mondandómba. Tömérdek gondolat volt, amit közölni akartam vele, de egy szó se jött ki torkomon. A szívem egy nagyot dobbant. Karjaimat körbefontam a dereka körül, majd puha ajkait összeérintettem az enyémmel. Váratlanul érte a dolog, de nem ellenkezett. Átkarolta a nyakam majd elmélyítette a csókot. Ezek után lehajtotta fejét és szorosan hozzám bújt. Éreztem, ahogy szíve gyorsan ver, amin elmosolyodtam.

- Most akkor mindent elmondok. Tudom, hogy már mondtam de én szeretlek téged. Amikor mosolyogsz az mindig erőt ad nekem. – súgtam a fülébe 

lágyan. – Ha velem vagy sosem szenvedek, ezt jegyezd meg. Inkább akkor, amikor nem vagy velem, vagy ha szomorúnak látlak. Ez rettenetes érzés.

 – És SooJin? – kérdezte majd eltolt annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ki nem állhatom őt. Nem száll le rólam. Várjunk…- kaptam a fejemhez. Ekkor esett le minden. Csak is ő kavarhatott. Gyanús is volt, hogy elhívja Pufit beszélni. – az a szajha volt, aki hülyeséggel tömte a fejed ugye? – aprót bólintott mire elindultam az osztály felé. Legszívesebben kirúgtam volna az ötvenedik emeletről. Hátúról két kar simított végig a derekam körül. Meglepetett, hogy egyből utánam jött.

- Ne menj el. – szorított magához. Szótlanul megálltam és tekintetem a földre szegeztem.  Pár másodpercig így maradtunk aztán megtörtem a csendet.

- Miért nem hagyod, hogy kinyírjam azt a szemétládát?

- Nem akarom, hogy bajba kerülj miatta. –motyogta. Felé fordultam és kisírt szemeibe néztem.

- Mert szerinted egy szó nélkül hagyom, hogy ártsanak neked?

- Ha most felmész, akkor az ő pártját fogják, mert azt látják csak, hogy neki rontasz. – fogta meg hideg kezeivel az enyémet. Végigfutott az agyamon a gondolat hogy ha most felmennék akkor semmi jó nem sülne ki , másrészt most fontosabb hogy Minji ne fázzon meg. Eléggé megázott muszáj lesz tenni ellene valamit.

- Igazad van, de akkor minél előbb át kell öltöznöd, így megfázol. Dobok egy üzit Kyungnak hogy szerezzen hajszárítót. –előrántottam a telefonom és villámgyorsan bepötyögtem mondandóm.

- Túlélem. De várj – kapta fel a fejét. – Még is honnan kaparjon elő hajszárítót? És nem zavar, hogy órája van?

- Ő Kyung. Megoldja. Azért küldtem üzenetet, mert órája van. Múltkor poénból átállítottam az sms hangját, ha még nem vette észre, akkor megnézném a fejét, amikor megszólal a mobilja. - mosolyodtam el. - Mintől kérünk ruhát ő úgy is mindig hoz, mert megy suli után a városba császkálni. – magyaráztam majd felhívtam az említett személyt. – Szia, Min! Figyi szükségem lenne, a váltó ruhádra kölcsön tudnád adni?

- HOGY MI? – ordibált a telefonba. – Minek az neked?

- N-nem nekem Minjinek.

- Akkor megtaláltad? Hál istennek.

-Ja, és már jól van. Amúgy au, most fél fülemre süket lettem, na de gyere a cipős szekrényekhez ott várunk. – csaptam le a telefont. Pufi tátott szájjal állt.

- De hát… - ámuldozott.

- Semmi, de nem akarom, hogy megfázz és pont. Na de induljunk…

Kyung szemszög:

Minji eltűnése nagyon felkavarta Jihot ezért a szünetekben őt kereste és az utolsó óráról már el is lógott. Bár ha ő eltűnik, akkor már tényleg valami nincs rendben. Az utolsó óra matematika volt és egyenleteket oldattunk meg. Az egész óra átlagos volt azt kivéve, hogy két személy nem volt benn. Remélem, hogy megtalálják egymást. Síri csend volt az osztályban az önálló feladattal volt mindenki elfoglalva mikor a zsebemben lévő telefon megszólalt:

„A legkisebb is számít Tesco” – Az osztály hatalmas kacagásba kezdett, míg én csak mormogtam magamba.

- Nacseo. Én ma kinyírlak.  

- Park Kyung kérem, a telefonját némítsa le vagy kapcsolja ki. – szólt a tanár. Arra vártam, hogy legyen már vége ennek az órának, hogy ki tudjam tekerni a nyakát. De ha már így megáldott ezzel a szép kis SMS hanggal nézzük, meg mit takar az üzenet.

„ Hali,hyung. Óra után hozz hajszárítót.  A cipős szekrényeknél leszünk Minjivel.

   u.i.: A Tesco remélem aratott. ;)”

Repestem az örömtől micsoda egy őrült haverom van. Elkezdtem agyalni, hogy honnan vegyek hajszárítót. Elhatároztam, hogy kérek az alattam járó lányoktól ők úgy is hordanak maguknál, mert járnak úszni. A csengetés után futottam a szomszéd osztályhoz majd végigkérdeztem a csajokat. Végül mikor sikerült egy hajszárítóhoz jutnom siettem a szekrényekhez ahol Jiho és egy csurom vizes Minji várt.

Min szemszög:

Nagyon aggódtam Minji után és segítettem Jihoéknak a keresésben. Egyel kevesebb órám volt, mint Kyungéknak ezért az osztálytársaimmal kint társalogtunk a folyosón. Egyszer csak a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Jiho hívott. Izgatottan vettem fel a telefont, már vártam, hogy mi lehet, a hír a legjobb barátnőm felől.

-Szia, Min! Figyi szükségem lenne, a váltó ruhádra kölcsön tudnád adni? – szólt bele.

- HOGY MI? –ordibáltam. – Minek az neked?

- N-nem nekem Minjinek. – habokta.

- Akkor megtaláltad? Hál istennek.

- Ja, és már jól van. Amúgy aú, most fél fülemre süket lettem.

- Bocs.

- Gyere a cipős szekrényekhez ott várunk. – bökte még oda és lecsapta a telefont. Elköszöntem a többiektől és indultam a megbeszélt helyre. Ki kell faggatnom a csajszit hogy mi volt ez. A pár perces lépcsőzés után odaértem. Kyung is ott volt épp egy hajszárítót szorongatott a kezében. Meg kell, hogy mondjam igen aranyos volt, ahogy aggódóan nézett Minjire. Bár engem figyelne így. Igen nagyszerű srácnak tartom, csak sajnos tudom, hogy semmi esélyem nem lenne nála. Odafutottam a barátnőmhöz majd szorosan átöleltem.

- Mi történt? – kérdeztem kedvesen. – Tudok esetleg segíteni?

- Semmi nagydolog, csak kicsit rosszul éreztem magam, de már minden rendben - mosolygott. A szeme alatt volt egy sérülés, ami bizonyította, hogy nem csak egy kis rosszul lét volt a baj.

- És akkor mi az ott a szemed alatt? – tettem fel a kérdést, amire elrántotta a fejét.

- Majd mindent elmesél, ha akar, de most az a fontos hogy ne fázzon meg. – szólt közbe Jiho.

Végül is igaza volt, ha elmondja a dolgait általában egy kávézóban „csak kettőnk között marad” beszélgetéseink során szokta. Előkapartam az utcai csere ruhámat majd Minjivel karöltve aki pedig hozta a tesis tusoló cuccát és elindultunk a suli zuhanyzója felé, amíg a fiúk kint vártak. Míg fürdött vizes egyenruháját megpróbáltam kifacsarni és kiakasztani, hogy addig is száradjon. Próbáltam vele közben pár szót váltani is.

- Most már elmondod, mik azok a sérülések rajtad? – érdeklődtem.

- SooJin. – nyögte oda halkan.

- Az új lány? Még is hogy mert bántani? Na, majd megjárja… - mormogtam. – És Jiho? Nem mondott semmit? Nagyon aggódott érted.

- De. Na de inkább siessünk, - terelte a témát. Tuti történt valami, de ha nem akarja elmondani,bár tudok várni egy kis idő után úgy is dalol.- mert még nyavalyognak, hogy sokáig benn vagyunk. – átnyújtottam neki a ruhákat. – Ez nem túl kirívó? Lehet, jobb lenne, ha megszárítanám az egyenruhám és visszavenném.

- Szó sem lehet róla gyönyörűen fog állni bízz bennem. Mázli hogy nálam vannak, a sminkjeim olyan gyönyörű leszel. Hozom is a hajszárítót. – Minji mindig farmerba és pulcsiba jár . Kapva az alkalmon úgy döntöttem, hogy ma kicsit kirittyentem . Igaz eleinte ellenkezik, mint mindig, de meggyőző képességeim felülmúlhatatlanok. Kis idő múlva kész lettem vele és elégedett voltam az eredménnyel. 

Zico szemszög:

Min érkezése után a lányok elvonultak, ez alatt Kyungal elbeszélgettünk. Megbeszéltünk pár próbát is és az eddig felvett számokról is szó volt.

- Már jó ideje benn vannak. Tán beleestek a lefolyóba? – türelmetlenkedett hyung.

- Nyugi már biztos nem soká jönnek.

Szavaim után nyílott az ajtó. Elkápráztatott a látvány.

- M-Mimi igazán csinos vagy- habogtam. – szóhoz se jutok.

- Bizony. Min te aztán jól kiöltöztetted. – vigyorgott Kyung.

- Most jut eszembe meg kell vennem a jegyeket a koncertre. Minji gyere te is. - ragadtam meg Minji csuklóját majd gyors köszönés után elloholtunk a biciklitárolóig. Már nem esett az eső, de még borús volt az ég.  – Ülj fel mögém! – némán helyeselt majd felpattant. Belém kapaszkodott majd megindultunk a város fele. Ahogyan hátúról átkarolt melegség fogott el. Tekertem némán, a város utcáin egészen a jegyirodáig.

- Vigyázz fékezni fogok. - Jelentettem ki halkan megállítva a biciklit. Nem kaptam választ, ezért megnéztem, hogy mit csinál. Még mindig a derekamat karolta át ám út közben elbóbiskolt. Nem volt szívem felébreszteni, de ha hagyom aludni, akkor lehet, hogy nem jut jegy nekünk. – Minji ébredj! Itt vagyunk. – kis dünnyögés után kinyitotta szemeit és leszállt a kerékpárról.

- Mi az? – kérdezte álmosan.

- Megjöttünk. Mindjárt visszaaludhatsz, csak gyors megveszem a jegyeket.

- Várj, megyek veled. És bocsánat hogy elaludtam. – hajolt meg.

- Ugyan semmi gond. – Legyintettem majd beálltunk a jegyiroda előtt kígyózó hosszú sorba. Mindenki a Bigbang koncertre vesz jegyeket. Reménykedtünk, hogy nekünk is jut jegy. Pár óra ácsorgás után sorra kerültünk. Szerencsénkre sikerült jegyet szereznünk. a középső blokkba. Ez a hely nincs túl, messze de nem is valami közeli a színpadhoz. A számla mellé kaptunk két kisebb kártyát is. Ezeken számok álltak, de a funkcióját nem magyarázta el a pénztáros.Vállat vonva visszasétáltunk a biciklihez.  Idő közben Minjit hívta a gitároktatója, hogy a mai órája elmarad. Naplemente közeledett. Volt egy titkos hely ahol mindig gyönyörűen látni lehetett a lenyugvó napot. Eldöntöttem, hogy itt teszem fel a nagy kérdést Pufinak. Felültettem a bringámra és sietősen eltekertem a titkos helyre. Nem értette mi ez a kapkodás, de majd ha odaérünk, elmagyarázok mindent. Estére kitisztult az ég. Figyeltük, ahogy eltűnik az égbolton a nap . Itt az idő.

- Minji. Rég óta szeretnék valamit kérdezni, de sose mertem. – fordultam hozzá. – féltem a válaszod miatt. De most úgy érzem eljött az idő és megkérdezem.

- Jiho. Ha valamit meg akarsz kérdezni ne húzd az időt. Mire vagy kíváncsi?

- Leszel a barátnőm? …

Hogy mi lesz Minji reakciója? Majd megtudjuk a következő részben.