Bye bye friends? 11.rész

11.rész: Együtt

 

Min szemszög:

Jiho és Minji elviharoztak a suliból. Kettesben maradtunk Kyungal. Némán álltunk és csak néztünk ki a fejünkből.

- Na, én szerintem megyek és visszaadom a hajszárítót. – fordult sarkon. Felkaptam a fejem és megszólaltam.

- Várj! – kaptam el csuklóját.

- Igen? Mit szeretnél? – Nem akartam, hogy elmenjen, de ezt nem mertem mondani. Elengedtem majd halk motyogásba kezdtem.

- Semmit. Menjél csak!

- Akkor nem állítottál volna meg. Na, bökd már ki. – noszogatott.

- Á nem fontos. – legyeztem kezeimmel.

- Min! – húzta össze szemeit. – Mond vagy megbánod.

- Tényleg semmi érdekes csak meg akartam kérdezni, hogy nem e maradsz beszélgetni egy kicsit. – böktem ki egy szuszra.

- Ezt volt olyan nehéz elmondani? – nézett furcsán.

Kyung szemszög:

Nem értettem mit akart, de nem mentem el. Újra némán álltunk egymás mellett, amikor egy hülye kérdés hagyta el a szám.

- Amúgy az a magas fiú, akiről annyit mesélsz Minjinek ebédkor ő a barátod?

- Jinwoonra gondolsz? Nem dehogy ő az unokatesóm. – hadarta. – De miért érdekel ez téged?

- Jaj, semmiért csak úgy kérdeztem. – mentegetőztem. De ha nem a barátja, akkor még lehet esélyem. Nem dehogy miért is gondolna róla többet, is mint barát? Mondjuk, amíg nem próbálkozok, be még nem lehet tudni. Törtem a fejem hogyan hódíthatnám meg. Kitaláltam. Minji a legjobb barátnője csak tudja, mit szeret. Ha alaposan kifaggatom mindenről és betartom, amiket mond talán nyert ügyem van.

- Furcsa vagy te nekem. Amúgy nincs kedved elmenni valamerre? – kérdezte hirtelen.

- De szívesen, úgy is elállt az eső mit szólnál, ha elmennénk körbenézni a belvárosba?

- Én benne vagyok, de csak ha válaszolsz a kérdésemre…

 Minji szemszög:

  A három szó hallatán nem tudtam felfogni mi történik. Hevesebben vert a szívem és nem tudtam mit mondjak. „Biztos nem álmodom?” Futott végig az agyamon. Lehet, hogy csak félre hallottam, de mégis. Az első szó a „leszel” volt. Csak ketten voltunk és nem telefonált szóval ez nekem szólt. A mondandója többi része meg félreérthetetlen. Megcsíptem a karom, hogy meggyőződjek róla hogy nem álom.

- N-nem muszáj most válaszolnod. – hajtotta le fejét és csalódott képet vágott. Most azt gondolhatja, hogy nemet akarok mondani. Erőt kellett vennem magamon és válaszolnom. De nem szavakkal, hanem tettekkel válaszoltam. Közelebb léptem hozzá és szorosan átöleltem. Utána eltoltam magam annyira hogy a szemébe tudjak nézni.

- Jiho. Leszek a barátnőd. – a válasz után nem tétovázott sokat ajkait az enyémre tapasztotta. Boldog voltam, hogy kimertem mondani. Úgy éreztem, hogy ez volt az eddigi legszebb pillanatom.

- Akkor, mint barátnő nem jössz el velem biciklizni? – súgta lágyan a fülembe.

- Ezer örömmel. – mosolyodtam el. Elindultunk a kerékpár felé majd felpattantunk mindketten. Hátúról átölelve kapaszkodtam miközben éreztem kellemes parfümének illatát. A sötétedő égbolton lassacskán megjelentek a csillagok a város éjszakai világítása is felgyulladt.

Zico szemszög:

Sikerült. Minjivel végre együtt lehetek. Öröm járt át teljesen. Boldogan bringáztunk a belvárosban, de egy idő után azonban elkezdem elfáradni.

- Lassabban megyünk, mint eddig, nem akarod, hogy megálljunk egy keveset pihenni? – érdeklődött.

- Nem, nem kell biztos, csak azért mert nem bírja a bicikli a túl nagy súlyt. Biztos kisesebb súlyra     tervezték . – jelentettem ki és szüntelen folytattam a pedálozást.

- Szóval nehéz vagyok. Értem én. – sóhajtotta majd azt éreztem, hogy karjait elemeli a derekamtól és már a bicikli alvázába kapaszkodik. Én hülye rosszul fogalmaztam és félreértette.

- Nem dehogy te pille könnyű vagy csak rossz a bicajom . Mimi ne vedd a szívedre. – Megálltam majd hátrafordultam.

- Tudom, hogy miattam nem megy. Nem kell vidítanod.

- Ezt most fejezd be! Könnyű vagy és gyönyörű karcsú alakod van, szóval egy szavad se lehet. Csak fáradt fagyok ez a baj. 

- Biztos?

- Persze. Miért kéne hazudnom? Tényleg van egy ötletem. – kaptam fel a fejem.

- Mi?

- Majd ha odaérünk, meglátod. – indultam el újra. Próbáltam minél előbb odaérni a helyszínre.

- Miért jöttünk ehhez a bolthoz? – vetette rám kíváncsi tekinteteit.

- Majd bent megtudod, de siessünk negyed óra múlva zárnak. – vonszoltam be az ajtón majd a karkötőkhöz vettem az irányt. – Válassz, de ne rózsaszínt. – biggyesztettem a fejem a karkötőkre.Észrevettem hogy nagyon szemez egy kis tárgyal.

- Nézd, de aranyos. – mutatott egy Hello Kitty - s telefontokra ugyan is ő imádja a HK-t.

- Tényleg elég cuki. – nézegettem. – Várj! Van egy ötletem.

- Hallgatlak. – vettette rám kíváncsi szemeit.

- Ha sikerül híresnek lennem kérek egy ilyet szülinapomra.

- Igen is főhadnagy úr. – állt vigyázzba.

- Főhadnagy úr? – nevettem fel. – Akkor már miért nem kapitány?

- Persze még elnök is, de inkább most a karkötőkkel foglalkozzunk mindjárt zárnak.  – bólintottam egyet amíg ő nézegette a kis tárgyakat. Kisebb szöszmötölés után rámutatott a hátsó sorban lévő darabbokra.

- Azokhoz mit szólsz? – mutatott a hátsó páros karkötőkre.

- Hm… eddig ezek a legjobbak. Neked is tetszik?

- Nagyon. Olyan egyszerű, de nagyszerű. – mondta miközben a kezében forgatta a karperecet. Kivettem a kezéből majd a pénztárhoz ballagtam.

- Becsomagoljam? - kérdezte az eladó.

- Nem kell köszönöm. – Jelentettem ki majd a fizetés után Pufival karöltve kimentünk a biciklihez. Elé álltam és mesés szemeibe pillantottam. – Tartsd a kezed! – utasítottam majd felraktam a kezére a fehér bizsut.

- Köszönöm. Ez olyan aranyos. – puszilta meg ajkaim. – Na, most a te kezed jön. – Vette ki el a fekete karkötőt és a kezemre kötötte. Ezek után úgy döntöttünk, hogy még nézelődünk. Kinyitottam a biciklim majd tolni kezdtem.

- Merre akarsz menni? – fordultam felé.

- Han folyó? Állítólag kivilágítva nagyon szép, de én még csak nappal láttam.

- Benne vagyok. Gyere, szállj fel! – újra száguldottunk és viszonylag gyorsan elérkeztünk az úti célunkhoz. Ismét lezártam a bicajom és kézen fogva indultunk le a lépcsőn. Megálltam egy magasabb lépcsőfokon és Mimit átöleltem.

- Jiho ha ennyit szeretgetsz, még a végén megunsz. – kuncogta a vállamba.

- Olyan jó veled lenni ezt nem lehet megunni. – Simítottam végig a hátán. Percekig összebújva voltunk, amikor egy telefoncsörgés zavarta meg a nyugodt pillanatokat. 

Minji szemszög:

Csodálatos percek voltak, amiket megzavart a telefonom. Anya volt az. Már előre féltem, hogy miért hív. Gondoltam a tanárok már kérdezték tőle hogy miért szívódtam fel.

- Lee Minji! Azonnal gyere haza! Most aztán nagy bajban vagy. – Szólt bele várható hangnemben. - Ha még késel is olyan durva büntetést kapsz, hogy azt is megbánod, hogy ma felkeltél.

Gondolom Jiho mindent hallott hisz anyám ordibálása nem valami halk.

- R-rendben. De miért? – dadogtam.

- Még kérded? Lógsz az iskolából és még van merszed iskola után császkálni? Hát élvezd ki ezt a pár percet, amíg kint vagy, mert olyan hosszú szobafogságot kapsz, mint még eddig soha. – folytatta az ideges fenyegetőést.

- Jó igyekszem, de a Han folyónál vagyok. Egy kis idő, amíg hazaérek. – jelentettem ki, aztán megszakítottam a vonalat.

- Nagy bajban vagy? – nézett aggódva Jiho.

- Hát csak annyira hogy lehet, hogy jó ideig sulin kívül nem tudjuk látni egymást. – simogattam arcát.

- Azt nem hagyhatom. Beszélni fogok édesanyáddal. – Gyors iramban elindult a bicikli felé és húzott maga után. A zár kioldása után felültünk és Jiho eszeveszett pedálozásba kezdett. Szegény biztos kimerült és nehéz neki még engem is vinni és még így is ennyit fáradozik

-  Tekerek én.

- Nem! – vágta rá egyből. – Inkább válaszolj egy kérdésemre. Miért gondoltad, hogy én egy modellt vagy egy hírességet fogok szeretni helyetted? - motyogta lihegve.

 Ez a kérdés váratlanul ért, de kisebb gondolkodás után reagáltam.

- Mert egy olyan, mint te jobbat érdemel. Aki szép és magas például egy modell. Vagy aki akkor is veled lehet, ha híres vagy a nélkül hogy bujkáljon. Én csak egy átlagos lány vagyok és azt gondoltam nem érdemlem, meg hogy ilyen különleges barátom legyen, mint te. – A szavaim után hirtelen lefékezett és hátrafordult.

- Mimi hogy tudsz ennyi zagyvaságot összehordani? – fogta meg a vállaim tekintetét pedig rám szegezte. – Kezdjük ott, hogy gyönyörű vagy és nincs az a modell, aki felülmúlhatna. Én felvállalom, hogy járunk, sőt büszke is vagyok rá. És hogy nem érdemelsz meg? Inkább én nekem kéne azon gondolkodnom, hogy lehetett akkora szerencsém. Egy olyan különleges lánnyal lehetek együtt, mint te. Te nem vagy olyan, mint mások ezt jó vésd a fejedbe. És meg ne halljam, hogy magadról mondasz ilyeneket. Én, úgy szeretlek, ahogy vagy. – ölelt át majd visszafordult a kormányhoz és folytatta a loholást. Jiho sietségének meg volt az eredménye, szóval viszonylag gyorsan hazaértem. A kapu előtt épp el akartam búcsúzni Tőle.

- Veled megyek. – állt elém határozottan.  A nagy sietség miatt megizzadt és arca kipirosodott. - Megmondtam hogy beszélek anyuddal.

- Biztos? Anya most ingerült ilyenkor a te fejed is leszedheti.

- Nem érdekel! Induljunk. – Húzott felfele.

Az ajtó előtt álltunk. Előkapartam a kulcsom aztán a zár kattanása után egyből ott termett anyám.

- Minji azonnal várom a magyarázatod. – kulcsolta össze karjait. – Remélem nyomós okod van arra, hogy ezt tetted. Mi ez a ruha? És Jiho-t miért hoztad?   - nézett drágalátos barátomra .

- Sa… - kezdtem volna bele bűnbánó monológomba de Nacseo nem hagyta.

- Kérem, ne büntesse meg Őt. Nem tehet semmiről az én hibámból hiányzott az óráról. Sajnálom. – hajolt meg mélyen mind, aki halálos bűnt követett volna el. - A ruha meg Miné csak kölcsönadta Minjinek mert ő a délelőtt folyamán elázott az esőben.

- Ha erről van szó, akkor rendben, de nem hagyom szó nélkül, hogy ilyen sokáig elmaradtál anélkül, hogy szóltál volna. Még egy ilyen és meg lesz, szabva mikor mehetsz el. Na de most menjél vacsorázni utána pedig fürdés, házi írás és alvás.

- Rendben köszönöm. De nem baj, ha a ház elé még lekísérem Jihot? – néztem boci szemekkel.

- Menjél, de csak két percet kapsz. – legyintett.

- Köszönöm. Viszont látásra. – mosolyodott el Ő.

Elindultunk kifele mikor a szemem sarkából észrevettem, hogy anya elmosolyodik és épp a karunkat nézte ahol a két karkötő fityegett. Gondoltam biztos, ha visszaérek, elhalmoz a kérdéseivel. Az ajtó csapódása után összekulcsoltuk kezünket és gyors tempóba szedtük a lábunkat lefele. A kapu előtt megálltunk és szembefordulva fürkésztük egymás tekintetét. Egyre közelebb voltunk egymáshoz ajkainkat csak pár centiméter választotta el.

- Sajnálom, hogy ennyit kellett miattam futkározni, biztos fáradt lehetsz.

- Nem kell semmit sem sajnálnod. Nem vagyok fáradt csak hosszú volt a nap. – magyarázta miközben kezével óvatosan megfogta az állam és magához húzott. – Ha kell, lefutom miattad a maratont. – szavai után megcsókolt. Nem ellenkeztem, inkább viszonoztam a csókot, ami nem tartott sokáig. Eltolt magától és újra beszédbe fogott. – Most menned kell, nem szeretném, hogy  a miatt ne tudnánk találkozni, mert, eltiltanak tőlem. Szia.

- Rendben – sütöttem le szemeim. -  Holnap találkozunk. Szép álmokat!

- Neked is! – Integetett majd elhagyta a lépcsőházat. Felballagtam a lakásban majd nekiláttam a vacsorához, ami már az asztalon várt engem.

A tészta fogyasztása közben anya lépteinek hangját hallottam közeledni.

- Még hogy sohasem jönnél vele össze. Megmondtam, hogy engem nem tudsz átverni. – Vigyorgott. Utáltam, amikor igaza van és az orrom alá dörgölte. – Na és mióta vagytok együtt?

- Anya, kérlek.

- Most miért? Láttam a karpereceitek szóval hallani akarok mindent. – ült le velem szembe.

- Járunk. Most akkor ehetek? – mutattam a tálamra.

- Na, jól van – sóhajtott. – De előbb utóbb kiszedek belőled mindent.

Az utolsó falatok lenyelése után elmostam az edényeket és bementem a szobámba. Ledőltem az ágyba és a párnát szorosan magamhoz húztam. A mai nap eseményei zsongtak a fejemben. Valamilyen szinten jó hogy Soojin keresztbe akart tenni, mert így minden tisztázódott. El sem hiszem, akit imádtam az most a barátom és még az első csókom is megvolt. Az álmodozás után lezuhanyoztam és gyorsan megírtam a házikat . Beszéltem Minnel hogy holnap megyünk e együtt, de azt  mondta Kyungal megy. Érdekesnek tartottam hisz amikor Jihoval elmentünk a suliból ők ketten maradtak. Kíváncsi vagyok mi történhetett. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom.

- Szia Minji! Bocsi hogy ilyen későn zavarlak. Tudnál segíteni valamiben? – szólt bele egy ismerős hang.

- Hali, Kyung! Nem zavarsz. Mi kéne?

- Minről lenne szó. Azt hiszem.. azt hiszem, tetszik… - motyogta. Sejtettem, hogy ez lesz. – Gondoltam te vagy a legjobb barátnője ezért tudnál segíteni abban, hogy mit, szeret.

- Persze segítek, de akkor szerintem hozz egy papírt meg egy ceruzát, mert hosszú leszek. 

- Már ide van készítve. Hallgatlak.

Belekezdtem a fél órás monológomba és szinte lediktáltam Minről egy csomó dolgot. Sok mindent tudunk egymásról, de csak azokat irattam le ami fontos lehet abban hogy megszerezze őt.

- Igazán köszönöm. Jövök, neked egyel.

- Ugyan szóra sem érdemes. De szerintem én leteszem, mert fáradt vagyok, holnap találkozunk. Jó éjt! – búcsúztam el és magamra húzva a takarót pár perc múlva elnyomott az álom.

Zico szemszög:

A sok keresgélés, futás és tekerés nagyon kimerített. Mikor már elköszöntem Pufitól már biciklizni se volt erőm ezért csiga tempóban haza csoszogtam. Felbicegtem a lépcsőkön majd a szobámba érve, úgy ahogy voltam ledőltem az ágyra és egyből álomba merültem.

Hamar eljött a reggel és egy nagy nyújtózás után sietősen elkezdtem készülődni. Mivel tegnap nem fürödtem le és öltöztem át az még plusz idő volt az elkészülésben, de időben el tudtam indulni. Az osztályba már Mimi benn volt és a nyelvtan könyvet bújta. A padjához mentem és köszöntem.

- Jó reggelt szépség! Csak nem tanulunk?

- Neked is! Kérlek szépen de. és uraságod hazaért tegnap? – nézett fel.

- Haza bizony. Holnap lesz, a koncert előtte hol szeretnél találkozni?

- Eljöhetnél hozzám addig. P-persze csak ha szeretnél. – dadogott és elpirult.

- Még szép hogy szeretném akkor majd kettőkor holnap.

- Rendben. – felpattant és mielőtt kiviharzott gyorsan még kinyögte. – Mindjárt jövök.

Minji szemszög:

 

Kisétáltam a folyosóra, amikor az a tetű jött velem szembe. Próbáltam elkerülni, de úgy látszott direkt hozzám jött. Flegma arckifejezéssel beszélni kezdett:

- Még van képed ezek után betenni ide a lábad? – forgatta szemeit.

- Nem tettem semmi olyat, amit meg kellett volna bánnom.

- Igen majd meglátjuk. – vetette rám lenéző tekintetét. Jobb, ha óvatos leszek. Épp vissza a terembe, amikor Sora állított meg. Ő az egyik osztálytársam aki Jiho és SooJin mögött ül.

- Szia! Szeretnék, valamit kérdezni eljönnél velem a mosdóba?- Beleegyeztem és elkísértem, de rossz ötlet volt. A mosdóban az új lány újonnan szerzett csatlósai fogadtak.

Két lány hátúrol lefogott, míg ő a wc csempéit és tükreit firkálta össze vörös rúzzsal.  Középre ezt a mondatot írta fel a falra:

„Túl uncsi volt a WC ezért, kidíszítettem. Minji.”

Bizonyítékként összekente rúzzsal a számés a kezem és belenyomta a zsebembe a smink eszközt. a leghájasabb segítője bennmaradt lefogni, míg SooJin és követői távoztak. 

Zico szemszög: 

Minji nem szokott ennyit egyedül kinn maradni, valami biztos, hogy történt. A csengetés után egy perccel még be se ért a tanár, de az új csaj már lerohanta.

- Tanárnő! A hátsó női wc-t megrongálták. – habogta.

- Tessék? A frissen felújítottat? Akárki is volt én kicsapom az iskolából. – húzta fel magát és a wc felé vette az irányt. Minji nem volt sehol és Soojin volt, aki közölte a hírt. Itt valami galiba lesz. Pár perccel később Mimit rángatták be az osztályba.

- Tanárnő én nem értem miért kellett ennek a hülyének ezt tennie. – Dobálta a haját Soojin. – Legalább valami ízléses rúzst használt volna.

-  Osztály jól nézzétek meg Lee Minjit mert nagy valószínűséggel ma látjátok őt utoljára nálunk…