Bye bye friends? 7.rész 1/2

Bye bye friends?
 

7. rész: 1 / 2 Utállak

Ez a rész két részletben lesz felrakva . A második rész is már megvan  de csak hogy izgalmas legyen azt csak később osztom meg ;) ezért is ilyen rövid ez ^^

Zico szemszög:

Kicsit kétségbe estem, de erősen törtem a fejem, hogy hogyan oldjam meg az észrevétlen kisurranást. Az utolsó pillanatban elindultam halk léptekkel az egyel feljebbi emeletre majd leguggoltam az ajtó mellett lévő nagyobb dísznövény mellé. Mikor hallottam, ahogy kattant a zár megindultam. Lassú halk lépéseket tettem, hogy semmi kép ne keltsek feltűnést. Minjiék ajtaja előtt haladtam el, majd akaratlanul is hallottam egy kis részletet a beszélgetésükből. Nem értettem nagyon a beszélgetést csak azokat a szavakat hallottam, amiket akkor mondta mikor közvetlen a lakása mellett haladtam el:

-… azt az idióta Jihot… utálom, egyszerűen gyűlölöm – ordította. Teljesen ledöbbentem. Inkább gyorsan el is mentem onnan nem voltam kíváncsi a többi részletre. De miért mondta ezt? Ettől a pillanattól nem érdekelt semmi egy ember volt, akit titkon szerettem és kiderül ez. Mintha egy tőrt döftek volna belém teljesen elvesztettem a fejem. Ez a fájdalom sokkal elviselhetetlenebb volt, mint amit az a felsőbb éves kétajtós szekrény okozott. Már az se érdekel, ha lebukok a nővéreknél. Zsebre vágott kézzel vonszoltam magam a kórház felé. A fejemben Minji szavai jártak. Képtelen voltam másra gondolni. Mikor beértem a kórházba két dühös hölggyel találtam szembe magam közülük az egyik nagy rikácsolásba kezdett:

- Woo Jiho most ugye tudod, hogy benne vagy a bajban. Figyelmeztettelek tegnap, hogy TILOS a kimenetel, amíg ki nem engedünk. – nagyon nem érdekelt a dolog és ezt észre is vették rajtam, majd egy hatalmas pofon csattant az arcomon.

- Tudod te egyáltalán mit tettél? Ha elüt egy autó vagy hasonlók, akkor mi felelünk érted te idióta. – emelte fel a hangját a másik nővér is. Mikor meghallottam azt a szót, amit nem rég Tőle halottam még inkább rontott a hangulatomon. Lepleztem a bennem lévő fájdalmat, ami nem volt könnyű. - Ne hidd, hogy ennyivel le van, rendezve még szólunk a szüleidnek, hogy neveljenek meg rendesen. Most pedig azonnal menj vissza a kórtermedbe vagy megjárod. – utasított. Szótlanul beléptem a kórterembe majd ledőltem az ágyra. Próbáltam elterelni a gondolataim. Egy regényt kezdtem el olvasni, de miután kapásból a 12. oldalon ott ékeskedett a „Gyűlöllek” szavacska. Mérgemben falhoz vágtam a kötetet. Olyan kedves volt velem. Mind csak színjáték lett volna? Vásárlás jutott az eszembe. Az a másik dolog, még ami leköt. De mivel be voltam zárva ebbe a klór szagú épületbe ezt kihúzhattam a listáról. Kínomban papírt és tollat fogtam majd írásba kezdtem. Először csak szavak jöttek és később egy sor:

 

„Nézz, rám ne fordítsd el a fejed…” 

– csak ennyit írtam a papírra. Nem tudom miért és honnan jött ez a gondolat, de úgy éreztem muszáj leírnom. Egyből Ő jutott az eszembe. Ahogy elképzeltem magam előtt újra és újra előjöttek a gondolatok hogy gyűlöl. Összegyűrtem a kezemben a papírt. „Micsoda baromság. Ennek mind semmi értelme.”- gondoltam. Inkább úgy döntöttem, hogy megpróbálok aludni. Órákig forgolódtam majd nagy nehezen elnyomott az álom...